Kapásból az első napon szembesétált velünk egy ikerpár, Nora és Sora, akik (számunkra felettébb furcsa módon) ugrálni és sikongatni kezdtek örömükben, majd közölték, hogy mivel mi is ikrek vagyunk, meg ők is, legjobb barátok leszünk. És valóban, pár hét alatt megszerettették velünk a várost, huligánokként rohangáltunk együtt az utcákon, belementek minden idétlen ötletbe, az sem zavarta őket, ha épp hangosan visítoztunk. Azt mondogatták, ez így helyes, szabadon kell engednünk minden vadságunkat, hogy aztán felnőttként elmondhassuk, akkor is élveztük a fiatalságot, amikor nem volt minden rendben. Az iskolaév felénél megjelent néhány új arc az ikrek körül. Dominica és én teljesen különbözünk, ha bátorságról van szó. Míg én visszahúzódom, ő megfélemlíthetetlen és kiáll magáért, s amilyen szerencsétlen vagyok, mindig magával rángat a bajba. Akkor is kezemet megragadva kezdett a lányok asztala felé vonszolni, ledobta magát, lerántott engem a társasághoz, és nem kis meglepésünkre mindezt senki nem vette zokon, sőt, Hye, és Cha vidáman mosolyogva nyújtott kezet, tiszteletben tartva a mi szokásainkat... Koreában.
Egymás kultúrájának teljes tisztelete jellemezte a társaságot, meg persze kegyetlen hangerő és rengeteg igazgató-látogatás, mivel a tanári kar fele azon a véleményen volt, hogy minket ki kéne rúgni. Persze a többiek váltig állították, hogy jó gyerekek vagyunk és csak azon dolgozunk, hogy feldobjuk egy kicsit az osztályaink hangulatát és élvezetesebbé tegyük a tanulás nehéz kötelességét, így több-kevesebb sikerrel mindig megúsztuk a kihágásokat.
Szinte azonnal kiderült mindenkiről, hogy mennyire szeret táncolni, így nem is volt kérdés, hogy még szorosabbá tegyük-e barátságunkat vagy sem, összeálltunk először cover csapatként, aztán lassacskán elkezdtünk saját koreográfiákat gyártani, versenyekre járni, az utóbbi hónapokban pedig folyamatos készültünk három meghallgatásra egyszerre, három külön céghez.
- Jesszusom, ezt hallgassátok! A BigHitnél valahogy összehozták, hogy az egész BTS jelen legyen a meghallgatáson. Eldobom az agyam, fix, hogy le fogok fagyni!! - rontott a próbaterembe Cha.
- Mindig ezt mondod. Inkább melegíts! Ha másra nem is, de arra biztos jó lesz, hogy gyúrjunk a kis csíkszeműek lámpalázán. - kacsintott rám Domi.
- Ezt kikérem magamnak, én nem vagyok lámpalázas! - háborodott fel kapásból Sora.
- Ez igaz, de a másik feled az.
- Na, mert a tiéd nem?
- Nem Sora, én nem vagyok lámpalázas, mindössze gyáva nyuszi. Csak addig parázok, míg el nem kezdünk bemelegíteni.
- Jogos.
- Ok, maradjatok csendben, tessék dolgozni! Ha jól akarunk szerepelni, fel kell pörögnünk, és higgyétek el, nem mi leszünk az egyetlen lánycsapat.
Mire eljutottunk a BigHit meghallgatására, már mindenki izgult, Domi és én aludni sem tudtunk éjjel, folyamatosan azon agyaltunk, mit kell még egyszer utoljára átvenni majd a helyszínen. Persze amint betettük a lábunkat az épületbe, a bagázs nagy része megnyugodott. Aláírtuk a jelenléti ívet, becéloztuk az emeletet, mint minden fellépés előtt, relaxáltunk pár percet Nora és Cha idegeinek érdekében, utolsó próbát tartottunk, és a tömegben kört alakítva imádkoztunk Cha kérésére. Meghallgattuk az eligazítást, megtapsoltuk a versenytársakat, és, mivel a harminchetes számot kaptuk, leültünk röpke másfél órára a földre.
- Harminchatos csoport, jöjjenek, harminchetes készüljön!
- Csajok, el fogok ájulni!
- Cha, ha el mered dobni magad, isten az atyám, életre pofozlak, de azt nem köszönöd meg!
- Sora, ne fenyegesd!
- Hé, az nem Jimin? - szakított félbe bennünket Hye suttogva.
- A sarokban? Passz, jelenleg nem is érdekel, melegíts!
- Harminchetes egy perc, harmincnyolcas melegítsen! - hangzott fel ismét a kiabálás, mire mind felkaptuk a fejünket.
- Ennyire jók vagy ennyire rosszak lehettek?
- Nem tudom, de a mellettünk lévők is ilyen gyorsak lesznek. Láttátok, milyen kegyetlenül rosszul mozognak?
- Domi, ezt nem illik!
- Érdekel az szerinted engem?
Abban a pillanatban a szomszédos csapat egyik gizdább tagja meglendítette lábát, mintha akrobatikus mozdulatra készülne. Mivel én voltam a legközelebb hozzá, engem ért a megtiszteltetés, hogy kegyetlenül sípcsonton rúgjon.
- Jaj, bocsi, ugye jól vagy? - kérdezte öntelt vigyorral az arcán. Bár Domi volt a bátrabb, én az erőszakosabb. Testvérem azonnal megragadta karomat, én pedig (ahogy azt gyakoroltuk már sokszor), csukott szemmel összpontosítottam, megnyugodtam, és a lehető leggonoszabb mosollyal arcomon válaszoltam.
- Természetesen, meg se kottyant. Nincs semmi baj.
A lány dühössé vált tekintetét nem eresztve forgattam meg lábam erősen elnyomva a fájdalomérzetet, aztán ikrem húzni kezdett a terem felé. Visszapillantva láttam, egy sötét szempár dühös villanását, aztán a srác akihez tartozott megindult, de az ellenkező irányba. Volt benne valami furcsa, de nem tudtam volna megmondani, mi.
Beléptünk a hatalmas helységbe, felálltunk a színpadra, és vártunk, ahogy arra az eligazításon megkértek bennünket. Mind kaptunk egy-egy mikrofont, Rap-Monster pedig felállt és meghajolt. Mi is így tettünk.
- Tehát ti vagytok az Internatio. Miért épp ez a csapat neve?
- Há-há-há... - kezdett Domi dadogni.
- Három etnikum is képviseli magát a csoportban. Koreai, taiwani és spanyol.
- Értem. A lapon az áll, hogy táncolni jöttetek. Miért nem énekeltek, nem vagytok jók benne?
- Förtelmes a hangom. - mosolyodtam el, nem csak a lányokat, magamat is meglepve.
- Hazug. - nézett rám szúrós szemmel Sora, mire RapMon járatni kezdte tekintetét köztünk.
- Igazság szerint táncban vagyunk nagyon erősek, a hangunkon még dolgozni szeretnénk a következő évben. - szépített a helyzeten Hye.
- Értem. Nos, meg kell várnunk, míg Jimin visszaér, addig melegítsetek még egy kicsit, ha gondoljátok.
Visszaadtuk a mikrofonokat, és nyújtani kezdtünk, Cha halkan érdeklődött, hogy van a lábam és fáslit nyújtott, de visszautasítottam, nehogy azt gondolja a zsűri, hogy előnyt akarunk szerezni a dologgal.
Időközben visszatért Jimin is, feltűnően ismerős ruhában.
- Oké lányok, itt vagyok, kezdhetitek.
Nem volt időm bármit mondani vagy tenni, bár valószínűleg nem is tudtam volna, mivel tekintete lábamra tévedt, bennem pedig megállt az ütő egy másodpercre. Kezdőpozíciót vettünk fel, elindult a választott dal, nevezetesen a MonstaX Tresspass című száma, mi pedig végigtáncoltuk a százszor is elgyakorolt mozdulatokat. Az egész koreográfia alatt azon voltam, hogy mosoly alá rejtsem fájdalmamat, és úgy tűnt, nem is vették észre az apró bökkenőt. Végül meghajoltunk és figyelmesen hallgattuk a véleményeket. Szinte csak dicséretet kaptunk, majd a bírák hátra fordultak, ezzel jelezve, hogy a BTS következik.
- Én kezdem. - állt fel Suga. - Ti nagyon cukik és precízek vagytok, ha úgy gondoljátok, hogy már elég jól énekeltek, én szeretnék lenni az első, akinek koncertet adtok. Nagyon tetszett, hogy a refrénnél nem volt mindig ugyanaz a koreográfia, és hogy mind milliméterre pontosan tudtátok, hol vannak a többiek. Figyelemre méltó, azt hiszem.
- Köszönjük. - hajoltunk meg mind.
- Jól látom, hogy köztetek két ikerpár is van?
- Igen, Jin, Sora és Nora, valamint Aira és én.
- A te neved pedig...
- Dominica. Cha és Hye ugyan nem ikrek, de rokonok.
- Ahh, ez mind olyan gyönyörű név! - kiáltott fel V, mire mindenki vigyorogni kezdett.
- Aira! - szólított meg Jimin. Tekintetétől végigfutott a hátamon a hideg.
- Igen?
- Neked fáj a bal lábad. Miért nem fásliztad be legalább?
- Mert már késő volt.
- Akkor fáslizd be most!
- Felesleges, előbb megnézetem majd egy orvossal.
- Előbb, majd... Ronda szavak. - ezzel hozzám sétált és kinyújtotta kezét. - Fáslit!
- Mint azt már mondtam, felesleges. - közelebb hajolt kicsit, pillantása szinte lukat égetett retinámba, írisze csillogott, magába szippantott.
- Jimin, ülj vissza a helyedre! - utasította őt Bang Si-Hyuk, az entertainment tulajdonosa.
- De uram!
- Csak semmi de! Te pedig, kislány, ha így táncolsz fájó lábbal, tudni akarom, hogy teljesítesz egészségesen, valamint érdekel a hangotok is. Kitartónak tűntök. Mióta táncoltok?
- Külön kezdtük. A csapat négy éve van együtt.
- Hány évesek vagytok?
- Húsz, helyenként huszonegy. - dobta be a sokszor használt poént Cha automatikusan, amin teli torokból kezdtek nevetni a BTS tagjai, kivéve Jimint, aki durcásan, mellkasán összefont kézzel ücsörgött. Ahogy rám nézett, tekintete hideg volt, mégis, mintha a vesémbe látott volna, én pedig vörösödve hajtottam le fejemet.
- Köszönjük, hogy itt voltatok, majd értesítünk benneteket.
- Köszönjük a meghallgatást! - mondtuk kórusban, majd meghajoltunk és elhagytuk a termet.
- Hova sietsz annyira Aira?
- A kórházba, veszettül fáj a lábam. - súgtam, hogy csak a mellettem sétáló Cha hallhassa. Ő jelzett a többieknek, hogy csendben kövessenek, így rendezett csoportként kivonulva az épületből sikerült akaratlanul is felkeltenünk az emberek figyelmét.
A főbejáraton kilépve váratlan pofonnal találkoztam, amire reflexszerű válaszként azonnal ökölbe szorult kézzel fordultam a forrás felé, de még időben megállítottam a mozdulatot és magam mellé ejtettem karomat.
- Hogy képzelted, hogy beköpsz te kis ribanc?
- Egy szót sem szóltam.
- Ne hazudj! Kizártak miattad.
- Nem tehetek róla, hogy sem a kamerákat, sem Jimint nem vetted észre. És most, ha nem bánod, dolgom van.
- De igenis bánom! Elvetted a munkám, ezért jár nekem cserébe valami.
Tenyerét felfelé fordítva nyújtotta kezét, míg a másikkal jelezte, hogy pénzre vár. Elkapott a düh, de tudtam, ha most megütöm a lányt, sosem lesz esélyem egyik entertainmentnél sem, márpedig nem akartam hátráltatni a csapatot. Tenyeremet forró vér árasztotta el ahogy jobban összeszorítottam kezemet.
- Nincs időm azzal foglalkozni, hogy kárpótoljalak a saját ökörségedért. Ha figyelmesen körbe tekintesz, láthatod, hogy ismételten keresztbe tettél magadnak és a barátnőidnek, mivel az épület nem csak belül, kívül is fel van kamerázva. Soha többé nem lesz esélyed bekerülni a BigHit, vagy bármely más, nevesebb cég kötelékébe, ugyanis azok egymással kommunikálnak, hogy minél jobban kizárhassák az olyanokat, mint te. Gratulálok, rendkívül ügyes voltál. - mondtam kimérten, gúnyos mosollyal arcomon.
- Hazudsz.
- Nézz utána, nekem mennem kell, a leckének vége. Pá!
Utánam kapott, de egy váratlan, éles kiáltás félúton megálljt parancsolt neki.
- Hé, te! Mit zaklatod szerencsétlent, nem tettél így is elég rosszat mára?
- Jimin oppa! Emiatt a lány miatt kizártak a meghallgatásról, ráadásul most még bánt is engem. - kezdett a csaj nyavalyogni, mire az énekes megforgatta szemeit.
- És csak véletlenül rúgtad meg bent aztán pofoztad fel idekint, igazam van? Ha épp tudni akarod, nem miatta, hanem miattam zártak ki, én véltem úgy, hogy ilyen sportszerűtlen tett után nem jár neked esély.
- De, oppa, én nem is....
- Ne oppázz, senkim nem vagy! Inkább vedd tudomásul, hogy leszerepeltél és húzz haza! Képtelen vagyok elviselni az ilyeneket. - mérte végig undorral arcán. - Te meg gyere velem! Elviszlek egy jó dokihoz.
- Nem kell, köszönöm szépen, nekem megfelel a sajátom. Amúgy is bent kellene lenned a többiek meghallgatásán, nem?
- Akkor ahhoz. Mára végeztünk, mindenki mehet amerre akar, csak negyvenen voltatok, az utolsó két csapat meg bénázott, úgyhogy gyorsan túlestünk a dolgon. Megtennéd, hogy arra bicegsz? - mutatott a parkoló felé.
- Eljutok magam is addig, de nagyon kedves tőled.
- Talán unszimpatikus vagyok, vagy mi?
- Nem szeretnék kellemetlenséget okozni, igazán kár rám pazarolnod a szabadidőd. Engedelmeddel, most megyek. - gyorsan meghajoltam és kezemet rejtve hátat fordítottam.
Barátaim, valamint testvérem követték a példát és végre valahára célba vehetem a kórházat. Lassan haladtunk, mivel választhattam a normális lábtartás és az erősen bicegő rohanás közt, márpedig azt nagyon nem szerettem, ha megbámultak az utcán. A színpad más, ott azért néznek, mert én azt akarom, de amikor valaki elmegy mellettem és szinte kiesik a szeme... Na, azoknak be tudnék húzni egyet. Persze csak szigorúan fejben, mert itt nem nagyon szokás megszólalni sem idegenek előtt.
- Aira!
- Tessék Cha?
- Azt hiszem, Jimin követ minket. Vagyis, talán inkább téged. - vigyorgott rám ahogy felé fordultam. És tényleg, egy hatalmas fekete autó araszolt tőlünk alig öt méterre.
- Figyu Aira, nyugodtan idegeld ki a srácot, de én hazaráncigálom a többieket. Úgyis elmondod, mi volt, nem? - szólított meg anyanyelvünkön Domi.
- Ahogy gondolod, húgi, én akkor is elsétálok az orvoshoz.
- Rendben csajok, mi most szépen lerohanjuk a hálószobámat, Aira egyedül döcög tovább. Otthon találkozunk!
- Sziasztok!
Integettem a csapatnak, megvető pillantással jutalmaztam az elsötétített üvegű kocsit, amely mindezen idő alatt a forgalmat erősen feltartva megállt a sávjában, majd tovább indultam.
Háromnegyed órával később sikerrel, bár fájó lábbal eljutottam a kórházig, bejelentkeztem kedvenc csontkovácsomhoz, és leültem a folyosóra telepített székek egyikére. Az orvosi rendelőkben és hasonló helyeken terjengő fertőtlenítőszagtól felfordult a gyomrom, mint általában. Headsetemet egyik fülembe dugva kezdtem dúdolni V és J-Hope Hug me című dalát. Eszméletlen, milyen gyorsan megszerettem a K-pop fiúbandáit, szinte azonnal magába szippantott ez a fajta zene, mikor Seoulba költöztünk. Nagyjából a dal felénél járhattam, mikor valami hideg ért nyakamhoz. Felpillantva Jimin rezzenéstelen arcával találkoztam, mire felhúztam szemöldököm. Ő csak nagyot sóhajtva leült mellém, ölembe tette az addig bőrömnek nyomott üdítőt, majd belekortyolt sajátjába.
- Az autó gyorsabb lett volna.
- Jól esett a levegő és a séta.
- Sérült lábbal?
- Egy kis fájdalom nem lehet akadálya annak, hogy azt tegyek, amit csak akarok.
- És ha ezzel elintézted magadnak, hogy kényszerpihenőre írjon a doki?
- Nem jelent semmit. Sosem tartottam be.
- Fájdalomcsillapítón akarsz élni tíz év múlva?
- Semmi veszélyes nem történt, csak egy kis kínzásra van szükségem a legaranyosabb szomszédomtól. - mutattam az ajtóra.
- Tehát ezért a saját orvos... Értem. Tudod, hogy megbüntettek miattad?
- Nem én kértelek, hogy hárommal totyogj egy kikerülhetetlen monstrumban meresztve a hátsód.
- Csípős a nyelved.
- Vannak rosszabbak is, mint én. - engedtem felé egy halovány mosolyt. - Egyébként nem otthon kellene lenned? Vagy edzésen? Vagy akárhol máshol?
- Errefelé akadt dolgom.
Elfordítottam fejemet. Meg sem merem kérdezni, mi lenne az.
- Az az üveg még mindig bontatlannak tűnik. Nem azért vettem, hogy felforrjon.
- Akkor idd meg!
- Nem szereted a kólát?
- Igyekszem kerülni a cukros löttyöket. Kivétel ez alól a tea.
- Ez esetben úton hazafelé kárpótollak egy teával. - dobott felém egy akkora mosolyt, hogy alig láttam szemét.
- Köszönöm, nem kell, majd otthon iszom.
- Miért érzem úgy, hogy mindig visszautasítasz? Ne válaszolj, költői kérdés volt. Látom, hogy nem csíped a pofám.
- Nahát, Aira, mi szél hozott erre? Megint elestél? - lépett épp jó pillanatban a folyosóra Hahn úr, az asszisztens.
- Nem, ezúttal valaki sikeresen belerúgott a sípcsontomba.
- Mennyire fáj?
- Elviselhető.
- Azért telt egy órába, hogy tíz utcával arrébb juss? - emelte meg hangját Jimin.
- Ne idegeskedjen kérem, a kisasszony mindig letagadja, hogy fájna valamije, már tudjuk, melyik szava milyen mérsékletű fájdalmat jelent.
- És ez mit jelent?
- Az nem lényeges. Jöhetek?
- A doktor úr szíves türelmedet kéri, épp egy kezelés háromnegyedénél jár. Nagyjából tíz perc múlva tud csak megvizsgálni. - hajolt meg mint mindig, most is túl udvariasan kezelve engem.
- Semmi baj, kérem adja át, hogy van időm várni, nem kell sietnie.
- Természetesen.
Miután becsukta az ajtót Jimin egyszerűen felállt és szó nélkül távozott, én pedig másik fülemet is bedugaszolva, szem-lecsukva dúdoltam tovább. Tudtam, hogy pontosan két és fél szám múlva telik le a tíz perc, így nem zavartattam magam, önfeledten mosolyogva énekeltem a lehető leghalkabban, nem törődve az egyre erősödő érzéssel, hogy valaki figyel engem. Mindig ez volt, általában egy-egy öregasszonyt fogtam ki, aki vagy megszidott vagy mosolyogva gratulált a hangomhoz. Ami azt illeti, öreglány most is akadt, de ezúttal a velem szemben támaszkodó idolon akadt meg először a szemem.
- Egész konkrétan úgy bámulsz, mint a húgom egy ritka képregényt. A kezed nem ég?
Csendesen hozzám sétált és átadta a félig kihűlt teát. Sikerült kifognia a kedvencemet, így örömmel kortyoltam bele a langyos nedűbe.
- Köszönöm!
Válasz helyett csak bólintott, a rendelő ajtaja pedig kinyílt, így nem volt lehetőségem megkérdezni, óhajt-e megszólalni még az életben. Felálltam, poharamat az üdítő mellé tettem és besétáltam, hogy megkínoztassam magam. Legnagyobb meglepetésemre Jimin hang nélkül követett, a poharakat és üvegeket egyszerre kézben tartva.
- Te mit csinálsz?
- Kíváncsi vagyok.
Jimin POV.
- Te mit csinálsz?
- Kíváncsi vagyok.
- Csinos a rövidnadrágod, Aira!
- Köszönöm, JunSeo! Ő itt Jimin.
- Üdv! És mire kíváncsi a fiatal úr? - nézett rám a pacák. Alig lehetett több huszonötnél, úgy méregette Airat, mint húsdarabot a hentes, és az a mosoly... Perverzebb már nem is lehetett volna. Pfejj.
- A sikolyára.
Aira felkacagott, a szívem kihagyott egy ütememet, a doki meg "értelmes" fejjel nézett minket, aztán megkérte a kis spanyolt, hogy foglaljon helyet és mondja el, mi történt, de tudtam, hogy a lány nem lesz őszinte.
- Elég erősen sípcsonton rúgtak.
- Miért? Csak nem verekedtél? - nézett egyből Aira kézfejére, amit nem értettem. Ilyen vad lenne igazából? Neeem, az kizárt, olyan aranyosan tud vörösödni, hülye lennék elhinni, hogy képes valakit megütni. De hé!
- Mi van a kezeddel?
- Csak egy kis rivalizálás, nem vészes.
Nem csak hogy ignorálta a kérdésem, de már megint megjelent az a mosoly az arcán, mint amikor táncolt. Nem szóltam, ha el akarja rejteni, rajtam nem múlik. Amúgy sem volt szimpatikus a köpenyes pöcs. Szerencsére hamar megállapította, hogy mindene egyben maradt.
- Dobtam volna egy hátast, ha nem csak izmot rongált az a kis picsa.
- Nem illik így beszélni, Jimin! - korholt Aira.
- Attól még az marad. Nem vágom, miért kellett bántania, eleve nem volt esélye.
- Én meg azt nem vágom, miért zárattad ki. Ha egyszer úgysem volt esélye, nem mindegy? Domi illetlenül beszélt, ezért állt bosszút, csak elnézte a célt.
- Nem volt fair, megérdemelte, úgyhogy ne kötözködj! Kész van már?
- Igen, kész. - a paraszt még mindig a lány bokáját fogdosva felé fordult. - Otthon le kell jegelni, kicsit talán nem ártana felpolcolni sem. Holnaputánra már csak lila lesz, ha ügyes vagy. Oh, jut eszembe, át kellene ugranod valamelyik este neked vagy testvérednek. A nővérem küldött nektek ruhát, biztos vagyok benne, hogy jól áll, de tudod, milyen, nem hiszi el, míg képet nem küldök róla.
- Persze, természetesen.
Papírmunkázás és illedelmes köszönés után végre elszabadulhattunk, ami komolyan jól esett, már kezdtem megfeszülni a dokitól. Valahogy nem tudtam mit mondani Airanak, ha nekiállok faggatózni még a végén rájön, miért követem, bár az is gyanús volt neki, hogy nem beszéltem, úgyhogy a lehető legközönyösebben tettem fel az első kérdést, ami nem tűnt értelmetlennek a fejemben.
- Divattervező a nővére, vagy ruhaboltos?
- Mindkettő. Japánban él, ott a fiatalok közt nem túl sok a modell, és kedvelt minket, míg a testvérével élt, így két legyet üt egy csapásra. Ajándékot küld nekünk és egyúttal leellenőrzi az új kollekcióját. Mi meg cserébe rendben tartjuk JunSeo kertjét.
- Akkor ez a nadrág dolog bennfentes poén volt, ha jól sejtem.
- Aha. - bólogatott ezerrel.
- Azért a fejed tartsd meg! Hova mész már megint? Arra van a kocsi. - mutattam a parkoló irányába, de a kis szemtelen rám se hederített, csak ment tovább, full egyenesen. - Hallod? Most mondta az orvos, hogy jegelni kell meg felpolcolni, azt akarod, hogy egy hét múlva is fájjon? - kiabáltam utána.
- Nem fog, hidd el! Köszönöm a teát, vigyázz magadra!
Elsétált. Nem tudtam mit csináljak, egyszerűen csak a lehető legédesebb mosollyal az arcán elköszönt és otthagyott a kórház előtt, mintha tök természetes lett volna, hogy akkor is gyalogol, ha van aki elvigye. Pár perc után eszembe jutott, hogy talán nem haragszik meg, ha most is követem, tekintve, hogy nem akarta leharapni a fejem, mikor mellé ültem a folyosón. Bár, az a csávó a BTS Jiminje volt, nem teljesen én. Legszívesebben csak bámultam volna, míg újra zavarba nem jön. Aztán megcsókoltam volna a csinos kis pofiját, átkaroltam volna a derekát, elmondtam volna, hogy egy kisebb csoda, az az erő, ami benne van. Hogy szabadon kellene eresztenie a hangját, amikor énekel, mert szebbet még nem hallottam. Kézen fogva akartam sétálni vele, mert az a hülye érzésem támadt, hogy mellettem a helye, de Aira nyilván nem így gondolta.
- Nem is tudnál mit kezdeni Park Jiminnel.
Aira POV.
Nem mintha kedvem lett volna a dologhoz, de otthagytam. Bármilyen jó fej is volt az elmúlt néhány órában, engem elviselni nehéz meló, neki mindig lesz valami fontosabb dolga, és eleve, ne engem nézzen ki magának, semmit sem nyújthatnék neki.
- Nem is tudnál mit kezdeni a furcsaságaimmal.
Mire eljutottunk a BigHit meghallgatására, már mindenki izgult, Domi és én aludni sem tudtunk éjjel, folyamatosan azon agyaltunk, mit kell még egyszer utoljára átvenni majd a helyszínen. Persze amint betettük a lábunkat az épületbe, a bagázs nagy része megnyugodott. Aláírtuk a jelenléti ívet, becéloztuk az emeletet, mint minden fellépés előtt, relaxáltunk pár percet Nora és Cha idegeinek érdekében, utolsó próbát tartottunk, és a tömegben kört alakítva imádkoztunk Cha kérésére. Meghallgattuk az eligazítást, megtapsoltuk a versenytársakat, és, mivel a harminchetes számot kaptuk, leültünk röpke másfél órára a földre.
- Harminchatos csoport, jöjjenek, harminchetes készüljön!
- Csajok, el fogok ájulni!
- Cha, ha el mered dobni magad, isten az atyám, életre pofozlak, de azt nem köszönöd meg!
- Sora, ne fenyegesd!
- Hé, az nem Jimin? - szakított félbe bennünket Hye suttogva.
- A sarokban? Passz, jelenleg nem is érdekel, melegíts!
- Harminchetes egy perc, harmincnyolcas melegítsen! - hangzott fel ismét a kiabálás, mire mind felkaptuk a fejünket.
- Ennyire jók vagy ennyire rosszak lehettek?
- Nem tudom, de a mellettünk lévők is ilyen gyorsak lesznek. Láttátok, milyen kegyetlenül rosszul mozognak?
- Domi, ezt nem illik!
- Érdekel az szerinted engem?
Abban a pillanatban a szomszédos csapat egyik gizdább tagja meglendítette lábát, mintha akrobatikus mozdulatra készülne. Mivel én voltam a legközelebb hozzá, engem ért a megtiszteltetés, hogy kegyetlenül sípcsonton rúgjon.
- Jaj, bocsi, ugye jól vagy? - kérdezte öntelt vigyorral az arcán. Bár Domi volt a bátrabb, én az erőszakosabb. Testvérem azonnal megragadta karomat, én pedig (ahogy azt gyakoroltuk már sokszor), csukott szemmel összpontosítottam, megnyugodtam, és a lehető leggonoszabb mosollyal arcomon válaszoltam.
- Természetesen, meg se kottyant. Nincs semmi baj.
A lány dühössé vált tekintetét nem eresztve forgattam meg lábam erősen elnyomva a fájdalomérzetet, aztán ikrem húzni kezdett a terem felé. Visszapillantva láttam, egy sötét szempár dühös villanását, aztán a srác akihez tartozott megindult, de az ellenkező irányba. Volt benne valami furcsa, de nem tudtam volna megmondani, mi.
Beléptünk a hatalmas helységbe, felálltunk a színpadra, és vártunk, ahogy arra az eligazításon megkértek bennünket. Mind kaptunk egy-egy mikrofont, Rap-Monster pedig felállt és meghajolt. Mi is így tettünk.
- Tehát ti vagytok az Internatio. Miért épp ez a csapat neve?
- Há-há-há... - kezdett Domi dadogni.
- Három etnikum is képviseli magát a csoportban. Koreai, taiwani és spanyol.
- Értem. A lapon az áll, hogy táncolni jöttetek. Miért nem énekeltek, nem vagytok jók benne?
- Förtelmes a hangom. - mosolyodtam el, nem csak a lányokat, magamat is meglepve.
- Hazug. - nézett rám szúrós szemmel Sora, mire RapMon járatni kezdte tekintetét köztünk.
- Igazság szerint táncban vagyunk nagyon erősek, a hangunkon még dolgozni szeretnénk a következő évben. - szépített a helyzeten Hye.
- Értem. Nos, meg kell várnunk, míg Jimin visszaér, addig melegítsetek még egy kicsit, ha gondoljátok.
Visszaadtuk a mikrofonokat, és nyújtani kezdtünk, Cha halkan érdeklődött, hogy van a lábam és fáslit nyújtott, de visszautasítottam, nehogy azt gondolja a zsűri, hogy előnyt akarunk szerezni a dologgal.
Időközben visszatért Jimin is, feltűnően ismerős ruhában.
- Oké lányok, itt vagyok, kezdhetitek.
Nem volt időm bármit mondani vagy tenni, bár valószínűleg nem is tudtam volna, mivel tekintete lábamra tévedt, bennem pedig megállt az ütő egy másodpercre. Kezdőpozíciót vettünk fel, elindult a választott dal, nevezetesen a MonstaX Tresspass című száma, mi pedig végigtáncoltuk a százszor is elgyakorolt mozdulatokat. Az egész koreográfia alatt azon voltam, hogy mosoly alá rejtsem fájdalmamat, és úgy tűnt, nem is vették észre az apró bökkenőt. Végül meghajoltunk és figyelmesen hallgattuk a véleményeket. Szinte csak dicséretet kaptunk, majd a bírák hátra fordultak, ezzel jelezve, hogy a BTS következik.
- Én kezdem. - állt fel Suga. - Ti nagyon cukik és precízek vagytok, ha úgy gondoljátok, hogy már elég jól énekeltek, én szeretnék lenni az első, akinek koncertet adtok. Nagyon tetszett, hogy a refrénnél nem volt mindig ugyanaz a koreográfia, és hogy mind milliméterre pontosan tudtátok, hol vannak a többiek. Figyelemre méltó, azt hiszem.
- Köszönjük. - hajoltunk meg mind.
- Jól látom, hogy köztetek két ikerpár is van?
- Igen, Jin, Sora és Nora, valamint Aira és én.
- A te neved pedig...
- Dominica. Cha és Hye ugyan nem ikrek, de rokonok.
- Ahh, ez mind olyan gyönyörű név! - kiáltott fel V, mire mindenki vigyorogni kezdett.
- Aira! - szólított meg Jimin. Tekintetétől végigfutott a hátamon a hideg.
- Igen?
- Neked fáj a bal lábad. Miért nem fásliztad be legalább?
- Mert már késő volt.
- Akkor fáslizd be most!
- Felesleges, előbb megnézetem majd egy orvossal.
- Előbb, majd... Ronda szavak. - ezzel hozzám sétált és kinyújtotta kezét. - Fáslit!
- Mint azt már mondtam, felesleges. - közelebb hajolt kicsit, pillantása szinte lukat égetett retinámba, írisze csillogott, magába szippantott.
- Jimin, ülj vissza a helyedre! - utasította őt Bang Si-Hyuk, az entertainment tulajdonosa.
- De uram!
- Csak semmi de! Te pedig, kislány, ha így táncolsz fájó lábbal, tudni akarom, hogy teljesítesz egészségesen, valamint érdekel a hangotok is. Kitartónak tűntök. Mióta táncoltok?
- Külön kezdtük. A csapat négy éve van együtt.
- Hány évesek vagytok?
- Húsz, helyenként huszonegy. - dobta be a sokszor használt poént Cha automatikusan, amin teli torokból kezdtek nevetni a BTS tagjai, kivéve Jimint, aki durcásan, mellkasán összefont kézzel ücsörgött. Ahogy rám nézett, tekintete hideg volt, mégis, mintha a vesémbe látott volna, én pedig vörösödve hajtottam le fejemet.
- Köszönjük, hogy itt voltatok, majd értesítünk benneteket.
- Köszönjük a meghallgatást! - mondtuk kórusban, majd meghajoltunk és elhagytuk a termet.
- Hova sietsz annyira Aira?
- A kórházba, veszettül fáj a lábam. - súgtam, hogy csak a mellettem sétáló Cha hallhassa. Ő jelzett a többieknek, hogy csendben kövessenek, így rendezett csoportként kivonulva az épületből sikerült akaratlanul is felkeltenünk az emberek figyelmét.
A főbejáraton kilépve váratlan pofonnal találkoztam, amire reflexszerű válaszként azonnal ökölbe szorult kézzel fordultam a forrás felé, de még időben megállítottam a mozdulatot és magam mellé ejtettem karomat.
- Hogy képzelted, hogy beköpsz te kis ribanc?
- Egy szót sem szóltam.
- Ne hazudj! Kizártak miattad.
- Nem tehetek róla, hogy sem a kamerákat, sem Jimint nem vetted észre. És most, ha nem bánod, dolgom van.
- De igenis bánom! Elvetted a munkám, ezért jár nekem cserébe valami.
Tenyerét felfelé fordítva nyújtotta kezét, míg a másikkal jelezte, hogy pénzre vár. Elkapott a düh, de tudtam, ha most megütöm a lányt, sosem lesz esélyem egyik entertainmentnél sem, márpedig nem akartam hátráltatni a csapatot. Tenyeremet forró vér árasztotta el ahogy jobban összeszorítottam kezemet.
- Nincs időm azzal foglalkozni, hogy kárpótoljalak a saját ökörségedért. Ha figyelmesen körbe tekintesz, láthatod, hogy ismételten keresztbe tettél magadnak és a barátnőidnek, mivel az épület nem csak belül, kívül is fel van kamerázva. Soha többé nem lesz esélyed bekerülni a BigHit, vagy bármely más, nevesebb cég kötelékébe, ugyanis azok egymással kommunikálnak, hogy minél jobban kizárhassák az olyanokat, mint te. Gratulálok, rendkívül ügyes voltál. - mondtam kimérten, gúnyos mosollyal arcomon.
- Hazudsz.
- Nézz utána, nekem mennem kell, a leckének vége. Pá!
Utánam kapott, de egy váratlan, éles kiáltás félúton megálljt parancsolt neki.
- Hé, te! Mit zaklatod szerencsétlent, nem tettél így is elég rosszat mára?
- Jimin oppa! Emiatt a lány miatt kizártak a meghallgatásról, ráadásul most még bánt is engem. - kezdett a csaj nyavalyogni, mire az énekes megforgatta szemeit.
- És csak véletlenül rúgtad meg bent aztán pofoztad fel idekint, igazam van? Ha épp tudni akarod, nem miatta, hanem miattam zártak ki, én véltem úgy, hogy ilyen sportszerűtlen tett után nem jár neked esély.
- De, oppa, én nem is....
- Ne oppázz, senkim nem vagy! Inkább vedd tudomásul, hogy leszerepeltél és húzz haza! Képtelen vagyok elviselni az ilyeneket. - mérte végig undorral arcán. - Te meg gyere velem! Elviszlek egy jó dokihoz.
- Nem kell, köszönöm szépen, nekem megfelel a sajátom. Amúgy is bent kellene lenned a többiek meghallgatásán, nem?
- Akkor ahhoz. Mára végeztünk, mindenki mehet amerre akar, csak negyvenen voltatok, az utolsó két csapat meg bénázott, úgyhogy gyorsan túlestünk a dolgon. Megtennéd, hogy arra bicegsz? - mutatott a parkoló felé.
- Eljutok magam is addig, de nagyon kedves tőled.
- Talán unszimpatikus vagyok, vagy mi?
- Nem szeretnék kellemetlenséget okozni, igazán kár rám pazarolnod a szabadidőd. Engedelmeddel, most megyek. - gyorsan meghajoltam és kezemet rejtve hátat fordítottam.
Barátaim, valamint testvérem követték a példát és végre valahára célba vehetem a kórházat. Lassan haladtunk, mivel választhattam a normális lábtartás és az erősen bicegő rohanás közt, márpedig azt nagyon nem szerettem, ha megbámultak az utcán. A színpad más, ott azért néznek, mert én azt akarom, de amikor valaki elmegy mellettem és szinte kiesik a szeme... Na, azoknak be tudnék húzni egyet. Persze csak szigorúan fejben, mert itt nem nagyon szokás megszólalni sem idegenek előtt.
- Aira!
- Tessék Cha?
- Azt hiszem, Jimin követ minket. Vagyis, talán inkább téged. - vigyorgott rám ahogy felé fordultam. És tényleg, egy hatalmas fekete autó araszolt tőlünk alig öt méterre.
- Figyu Aira, nyugodtan idegeld ki a srácot, de én hazaráncigálom a többieket. Úgyis elmondod, mi volt, nem? - szólított meg anyanyelvünkön Domi.
- Ahogy gondolod, húgi, én akkor is elsétálok az orvoshoz.
- Rendben csajok, mi most szépen lerohanjuk a hálószobámat, Aira egyedül döcög tovább. Otthon találkozunk!
- Sziasztok!
Integettem a csapatnak, megvető pillantással jutalmaztam az elsötétített üvegű kocsit, amely mindezen idő alatt a forgalmat erősen feltartva megállt a sávjában, majd tovább indultam.
Háromnegyed órával később sikerrel, bár fájó lábbal eljutottam a kórházig, bejelentkeztem kedvenc csontkovácsomhoz, és leültem a folyosóra telepített székek egyikére. Az orvosi rendelőkben és hasonló helyeken terjengő fertőtlenítőszagtól felfordult a gyomrom, mint általában. Headsetemet egyik fülembe dugva kezdtem dúdolni V és J-Hope Hug me című dalát. Eszméletlen, milyen gyorsan megszerettem a K-pop fiúbandáit, szinte azonnal magába szippantott ez a fajta zene, mikor Seoulba költöztünk. Nagyjából a dal felénél járhattam, mikor valami hideg ért nyakamhoz. Felpillantva Jimin rezzenéstelen arcával találkoztam, mire felhúztam szemöldököm. Ő csak nagyot sóhajtva leült mellém, ölembe tette az addig bőrömnek nyomott üdítőt, majd belekortyolt sajátjába.
- Az autó gyorsabb lett volna.
- Jól esett a levegő és a séta.
- Sérült lábbal?
- Egy kis fájdalom nem lehet akadálya annak, hogy azt tegyek, amit csak akarok.
- És ha ezzel elintézted magadnak, hogy kényszerpihenőre írjon a doki?
- Nem jelent semmit. Sosem tartottam be.
- Fájdalomcsillapítón akarsz élni tíz év múlva?
- Semmi veszélyes nem történt, csak egy kis kínzásra van szükségem a legaranyosabb szomszédomtól. - mutattam az ajtóra.
- Tehát ezért a saját orvos... Értem. Tudod, hogy megbüntettek miattad?
- Nem én kértelek, hogy hárommal totyogj egy kikerülhetetlen monstrumban meresztve a hátsód.
- Csípős a nyelved.
- Vannak rosszabbak is, mint én. - engedtem felé egy halovány mosolyt. - Egyébként nem otthon kellene lenned? Vagy edzésen? Vagy akárhol máshol?
- Errefelé akadt dolgom.
Elfordítottam fejemet. Meg sem merem kérdezni, mi lenne az.
- Az az üveg még mindig bontatlannak tűnik. Nem azért vettem, hogy felforrjon.
- Akkor idd meg!
- Nem szereted a kólát?
- Igyekszem kerülni a cukros löttyöket. Kivétel ez alól a tea.
- Ez esetben úton hazafelé kárpótollak egy teával. - dobott felém egy akkora mosolyt, hogy alig láttam szemét.
- Köszönöm, nem kell, majd otthon iszom.
- Miért érzem úgy, hogy mindig visszautasítasz? Ne válaszolj, költői kérdés volt. Látom, hogy nem csíped a pofám.
- Nahát, Aira, mi szél hozott erre? Megint elestél? - lépett épp jó pillanatban a folyosóra Hahn úr, az asszisztens.
- Nem, ezúttal valaki sikeresen belerúgott a sípcsontomba.
- Mennyire fáj?
- Elviselhető.
- Azért telt egy órába, hogy tíz utcával arrébb juss? - emelte meg hangját Jimin.
- Ne idegeskedjen kérem, a kisasszony mindig letagadja, hogy fájna valamije, már tudjuk, melyik szava milyen mérsékletű fájdalmat jelent.
- És ez mit jelent?
- Az nem lényeges. Jöhetek?
- A doktor úr szíves türelmedet kéri, épp egy kezelés háromnegyedénél jár. Nagyjából tíz perc múlva tud csak megvizsgálni. - hajolt meg mint mindig, most is túl udvariasan kezelve engem.
- Semmi baj, kérem adja át, hogy van időm várni, nem kell sietnie.
- Természetesen.
Miután becsukta az ajtót Jimin egyszerűen felállt és szó nélkül távozott, én pedig másik fülemet is bedugaszolva, szem-lecsukva dúdoltam tovább. Tudtam, hogy pontosan két és fél szám múlva telik le a tíz perc, így nem zavartattam magam, önfeledten mosolyogva énekeltem a lehető leghalkabban, nem törődve az egyre erősödő érzéssel, hogy valaki figyel engem. Mindig ez volt, általában egy-egy öregasszonyt fogtam ki, aki vagy megszidott vagy mosolyogva gratulált a hangomhoz. Ami azt illeti, öreglány most is akadt, de ezúttal a velem szemben támaszkodó idolon akadt meg először a szemem.
- Egész konkrétan úgy bámulsz, mint a húgom egy ritka képregényt. A kezed nem ég?
Csendesen hozzám sétált és átadta a félig kihűlt teát. Sikerült kifognia a kedvencemet, így örömmel kortyoltam bele a langyos nedűbe.
- Köszönöm!
Válasz helyett csak bólintott, a rendelő ajtaja pedig kinyílt, így nem volt lehetőségem megkérdezni, óhajt-e megszólalni még az életben. Felálltam, poharamat az üdítő mellé tettem és besétáltam, hogy megkínoztassam magam. Legnagyobb meglepetésemre Jimin hang nélkül követett, a poharakat és üvegeket egyszerre kézben tartva.
- Te mit csinálsz?
- Kíváncsi vagyok.
Jimin POV.
- Te mit csinálsz?
- Kíváncsi vagyok.
- Csinos a rövidnadrágod, Aira!
- Köszönöm, JunSeo! Ő itt Jimin.
- Üdv! És mire kíváncsi a fiatal úr? - nézett rám a pacák. Alig lehetett több huszonötnél, úgy méregette Airat, mint húsdarabot a hentes, és az a mosoly... Perverzebb már nem is lehetett volna. Pfejj.
- A sikolyára.
Aira felkacagott, a szívem kihagyott egy ütememet, a doki meg "értelmes" fejjel nézett minket, aztán megkérte a kis spanyolt, hogy foglaljon helyet és mondja el, mi történt, de tudtam, hogy a lány nem lesz őszinte.
- Elég erősen sípcsonton rúgtak.
- Miért? Csak nem verekedtél? - nézett egyből Aira kézfejére, amit nem értettem. Ilyen vad lenne igazából? Neeem, az kizárt, olyan aranyosan tud vörösödni, hülye lennék elhinni, hogy képes valakit megütni. De hé!
- Mi van a kezeddel?
- Csak egy kis rivalizálás, nem vészes.
Nem csak hogy ignorálta a kérdésem, de már megint megjelent az a mosoly az arcán, mint amikor táncolt. Nem szóltam, ha el akarja rejteni, rajtam nem múlik. Amúgy sem volt szimpatikus a köpenyes pöcs. Szerencsére hamar megállapította, hogy mindene egyben maradt.
- Dobtam volna egy hátast, ha nem csak izmot rongált az a kis picsa.
- Nem illik így beszélni, Jimin! - korholt Aira.
- Attól még az marad. Nem vágom, miért kellett bántania, eleve nem volt esélye.
- Én meg azt nem vágom, miért zárattad ki. Ha egyszer úgysem volt esélye, nem mindegy? Domi illetlenül beszélt, ezért állt bosszút, csak elnézte a célt.
- Nem volt fair, megérdemelte, úgyhogy ne kötözködj! Kész van már?
- Igen, kész. - a paraszt még mindig a lány bokáját fogdosva felé fordult. - Otthon le kell jegelni, kicsit talán nem ártana felpolcolni sem. Holnaputánra már csak lila lesz, ha ügyes vagy. Oh, jut eszembe, át kellene ugranod valamelyik este neked vagy testvérednek. A nővérem küldött nektek ruhát, biztos vagyok benne, hogy jól áll, de tudod, milyen, nem hiszi el, míg képet nem küldök róla.
- Persze, természetesen.
Papírmunkázás és illedelmes köszönés után végre elszabadulhattunk, ami komolyan jól esett, már kezdtem megfeszülni a dokitól. Valahogy nem tudtam mit mondani Airanak, ha nekiállok faggatózni még a végén rájön, miért követem, bár az is gyanús volt neki, hogy nem beszéltem, úgyhogy a lehető legközönyösebben tettem fel az első kérdést, ami nem tűnt értelmetlennek a fejemben.
- Divattervező a nővére, vagy ruhaboltos?
- Mindkettő. Japánban él, ott a fiatalok közt nem túl sok a modell, és kedvelt minket, míg a testvérével élt, így két legyet üt egy csapásra. Ajándékot küld nekünk és egyúttal leellenőrzi az új kollekcióját. Mi meg cserébe rendben tartjuk JunSeo kertjét.
- Akkor ez a nadrág dolog bennfentes poén volt, ha jól sejtem.
- Aha. - bólogatott ezerrel.
- Azért a fejed tartsd meg! Hova mész már megint? Arra van a kocsi. - mutattam a parkoló irányába, de a kis szemtelen rám se hederített, csak ment tovább, full egyenesen. - Hallod? Most mondta az orvos, hogy jegelni kell meg felpolcolni, azt akarod, hogy egy hét múlva is fájjon? - kiabáltam utána.
- Nem fog, hidd el! Köszönöm a teát, vigyázz magadra!
Elsétált. Nem tudtam mit csináljak, egyszerűen csak a lehető legédesebb mosollyal az arcán elköszönt és otthagyott a kórház előtt, mintha tök természetes lett volna, hogy akkor is gyalogol, ha van aki elvigye. Pár perc után eszembe jutott, hogy talán nem haragszik meg, ha most is követem, tekintve, hogy nem akarta leharapni a fejem, mikor mellé ültem a folyosón. Bár, az a csávó a BTS Jiminje volt, nem teljesen én. Legszívesebben csak bámultam volna, míg újra zavarba nem jön. Aztán megcsókoltam volna a csinos kis pofiját, átkaroltam volna a derekát, elmondtam volna, hogy egy kisebb csoda, az az erő, ami benne van. Hogy szabadon kellene eresztenie a hangját, amikor énekel, mert szebbet még nem hallottam. Kézen fogva akartam sétálni vele, mert az a hülye érzésem támadt, hogy mellettem a helye, de Aira nyilván nem így gondolta.
- Nem is tudnál mit kezdeni Park Jiminnel.
Aira POV.
Nem mintha kedvem lett volna a dologhoz, de otthagytam. Bármilyen jó fej is volt az elmúlt néhány órában, engem elviselni nehéz meló, neki mindig lesz valami fontosabb dolga, és eleve, ne engem nézzen ki magának, semmit sem nyújthatnék neki.
- Nem is tudnál mit kezdeni a furcsaságaimmal.
Drága Unniem!
VálaszTörlésEz valami fantasztikus volt, teljesen oda-vissza vagyok az írományaidtól, de az egyrészeseid közül ez a kedvencem. A vége viszont folytatást követelne, bár ebben nem reménykedem. Nagyon szeretnék tőled egyszer egy hosszabb lélegzetvételű BTS fanficit olvasni.
Ó, Park Jimin engem bármikor követhetné bárhová! Biztos nem zavarlak el :D
Meg kell említsem Domit is. Tudom nem rá gondoltál, de aww *-* Amúgy egy kicsit hasonlítok rá vagy inkább ő rám :)
Huh..hirtelen nem is tudom mit írjak, de annyi biztos, hogy nagyon imádtam.
A Hullócsillagot is sok szeretettel várom.
Ölellek, puszillak <3
Igen, szerintem is követelné a folytatást, ha lesz időm és ihletem, össze is hozom. :)
TörlésMegsúgom, Dominica a te nevedet kapta, úgyhogy mertem is remélni, hogy kicsit hajaz rád. :D
A Hullócsillag sajnos kicsit megakadt, de erősen dolgozom azon, hogy végre befejezzem a következő fejezetet.
Puszi :* <3