Hazataláltunk

Nemrégiben, 2019 májusában vettünk egy házat. Mondjuk annak pont nem nevezném, mivel a külalakján kívül semmiben sem emlékeztetett egy rendes házra. Volt négy külső fala, négy belső, két bejárata, néhány rozoga, mindent áteresztő ablaka, és millió hiányossága. A villanyt adósság miatt kikapcsolták, víz egyetlen egy ponton volt elérhető az épületben, ott is eresztett. Az udvar, amely eredendően egyenes, tele két dombra való szeméttel. Nem kis dombokról beszélek. Nekiugrottunk.
Először is csatornarendszert kellett kiépíteni, amit kellően mélyre kényszerül leásni az ember ha nem akar fagytól tartani. Itt jegyzem meg, hegyaljban leledzik az épület, ötven centi után szinte csak kavics található. Csákány, ásó elő, indulhat a buli! Mikor kívülről elértük a házat felbontottuk a belső terepet ott ahol a fürdőszobát terveztük kialakítani. Szerencsénk volt, betont törni nem kellett, mivel a négy szobából kettő hajópadlóval és homok töltéssel rendelkezett. Ezek egyikét jelöltük ki vizesblokknak. Tehát padló, párnafa fel, a homok fele ki az udvarra (itt jött jól, hogy két bejárattal rendelkezett a ház), árkok kialakítása, fallyukasztás, csőrendszer összeillesztgetése, próba, javítás, próba, kész vagyunk. Temethettük volna, ha lett volna víz.
A megadott egy (eresztő) pont felszín alá vitele, javítása után falat véstünk, betont törtünk, még több falat véstünk, hajópadlót vágtunk, konyhát formáltunk, vízrendszert alakítottunk ki, természetesen hideget és meleget is. Jó móka, jó sok idő, még több pénz.
Valahol időközben mindhárom nagy fal felét lezúztuk, kipakoltuk a bontott téglát, stócoltuk hogy ne legyen még egy domb az udvaron, válogattuk az egészeket és a sérülteket. A negyediket kicsit később bontottuk le, teljesen. Lassan kezdtünk gyanakodni, hogy a maszk viselése ellenére is port fogunk fellélegezni a következő ötven-hatvan évben. Ekkor már a nyár közepét tapostuk, de azért nem felejtettük el a fűtést sem. Rengeteg számolással, ezernyi újratervezéssel és elvesztegetett alvásidővel később vaktában, a majd leendő falak teljes hiányában kialakítottuk a fűtésrendszert is, kiálltunk a radiátoroknak amelyek még nem voltak birtokunkban, és reméltük, hogy nem rontottunk el semmit.
Felüdülés volt betonozni. Az ablakok cseréje már kevésbé volt vicces. Az egyik alá beépítettünk egy fúrószárat is, azt hiszem.
Életem értelme profikat megszégyenítő gyorsasággal építette meg a falakat, változtatta ablakká a hátsó bejáratot, akasztotta helyükre a radiátorokat, véste ki és vezetékelte be a házat. Befoltoztuk a lukakat, majd jött a burkolás. Taposót lerakni, pláne épített zuhanyba szívás. Hát még mekkora kihívás ha nem szakmabeli az ember! A konyha sokkal könnyebb volt. Ezután jött a csempe.
Ekkortájt már kifejezetten hideg volt, az iskola is bőven működött már, így az első osztályos gyermek is erősen igényelte a segítséget, az alvást és a törődést, tehát jövendőbelim egyedül maradt az éjszakai építkezésekre, legjobb barátja lett a rádió. Ebbe nem csak ő, mi is kezdtünk egy kicsit beleőrülni. A gyerek nem kicsit.
Pénteken és szombaton rendszerint hajnalig dolgoztunk, a gyermek a már működő fűtés mellett ücsörgött és mesét nézett, aludt míg mi tettük amit tennünk kellett. Szerelmem burkolt, én falat festettem. Öt centiméternyi omladozó vakolatra hengerrel festéket felvinni soha, semmilyen esetben nem ajánlott, de azért megoldottam. Egyébiránt gipszkartonnal egyenesíteni az ablakpárkányt és az utólag kialakított ablakok oldalát jó móka, elszórakoztatott két napig a mutatvány.
Karácsony előtt pár nappal kezdtünk el bútorokat költöztetni. A konyha befért az előszobába, a gyerekszoba bútorai a hálónkban kaptak helyet míg azt lelamináltoztuk, ezután a helyükre kerültek. A konyha is. Laminált padlót fektetni egész könnyű, ha teljesen egyenes alatta a beton, vagy kellően megemeljük polifoam rétegekkel. És persze ha egyenesek a falak. Esetünkben egyik sem volt teljes mértékben adott. Az eredeti beton egy területen emelkedik, közvetlenül mellette pedig lejt. Utóbbi a mi munkánk, mivel csak így tudtuk a szintén emelkedő gyerekszobával egy szintre hozni anélkül, hogy feltörtük volna az összes betont az egész házban. A falak tekintetében azért szívtuk a fogunkat, mert az eredetiek egyike sem egyenes és véletlenül sem merőlegesek a külső falakra. Legyőztük őket. Január első két hetében bebútoroztuk, beköltöztünk. A többi cuccunk tíz százaléka még mindig a szüleim házában várja, hogy elhozzuk. Szekrények híján vagyunk, csak a gyerekszobában és a konyhában van pakolásra használható bútor, mindegyik dugig tele, így a mi ruháink nagyja még mindig dobozban vagy épp a kanapén várja, hogy a helyére kerüljön. Bár a szövetszekrény a hálóban legalább a napi öltözködést megoldotta, csak a téli cuccok vannak szekrényen kívül. Meg minden egyéb. A tévé a földön. Nem mintha használnánk.
Május végétől decemberig folyamatosan építkeztünk. Fél év alatt lakhatóvá tettünk egy olyan házat, amiben gyakorlatilag csak falak voltak.
Nagyrészt életem értelmének munkája, részben az enyém is.
Ő most kerítést épít a bontott téglából. Én a gyerekkel játszom tanító néniset mivel iskola nincs a korona miatt.
Lassacskán rendezzük az udvart is.
Így élünk most.