Kivégzés

Feminine921
- Olyan vagyok mint te. Génmódosítások által létrehozott életforma. Érzelemmentes. Legalábbis annak kellene lennem.
- De nem vagy. - Mosolyodom el gúnyosan. - Én viszont igen.
Ezúttal én támadok. A pólóm alatt megbúvó fegyvertokból előrántom egyik késemet és a koreai felé hajítom figyelemelterelésképp. Míg ő kitér a fegyver elől én közelebb kerülök hozzá és kigáncsolom, majd mégegy pengét előkapva mellbe szúrom a fiút.
- Többet vártam tőled. Ha olyan lennél mint én, sokkal tovább tartott volna ez a harc.
- Nem vagyok olyan gyenge mint gondolod. - Szűri fogain keresztül nyilvánvalóan fájdalmát palástolva.
- Mégis fáj egy egyszerű szúrás.
- De ez nem jelenti azt, hogy felülkerekedtél. - Közli miközben megragadja a kést és combomba döfi, majd ledob magáról. Hat és negyed méterrel odébb landolok. Fáj a lábam, de nálam van a kés, így nincs okom a panaszra. Ismét megragadom a fegyvert és a fiú felé iramodom. Ő felkap egy kavicsot és egy téglát. Utóbbit felém hajítja, s míg én átugrom azt szemen dob a kaviccsal. Bal szemem könnybe lábad s ezt kihasználva kicsavarja kezemből a kést és megpróbál nyakon szúrni de végül csak megvágnia sikerül.
- Szép. - Ismerem el. Mintha csak sporttársak lennénk. Újra és újra összecsapunk, igyekszünk kitanulni a másik fél mozgását, stratégiáját, ha nem véreznénk mindketten az ember azt hihetné csak játszunk.

TaeHyung
Szépen mozog, fürgébben mint én, viszont nemének köszönhetően kisebbeket üt. Ugyanakkor többet. Mégis magával ragad mozgása, szinte várom az újabb és újabb támadásokat, a pillanatot amikor hozzám ér. Megbolondultam? Meg akar ölni én meg alig várom? Egyáltalán miért nem akarom megölni?
Annyira lefoglal önmagam hülyének nézése, hogy elfelejtek odafigyelni a lányra. Kiüt, a földön landolok. Mellkasomra térdel, a rég eltűnt kések hiányában folytogatni kezd, de nem teljes erőből. Kezére simítok, de nem érzek sérülést rajta.
- Ha nem muszáj nem nyírlak ki. Kerülj el, ne állj az utamba és ha meglátsz fuss, különben megöllek. Értetted?
Választ nem vár, felegyenesedik és táskáit felkapva elrohan.

Feminine921
Nem értem miért, de csak játszadozik velem, végül én is szórakozásnak veszem az egészet. Kicsiket, gyorsakat ütök, bokszzsákként használva a fiút. Szinte már élvezem. Amint ezen gondolat átfut elmémen úgy döntök ideje lezárni a játékot. Egy óvatlan pillanatában földre viszem egy nagyobb ütéssel majd megfenyegetem és otthagyom.
A szállás felé haladva egyre csak azon kattog agyam, miért is nem öltem meg az első adandó alkalommal. És miért nem öltem meg most?
Amerikának sikeres eszkövásárlást jelentek.

TaeHyung
- Nem akarsz megölni, huh? Nem is tudnál, erősebb vagyok nálad, ráadásul te csak egy nő vagy. De mi a francért küldtek épp egy kiscsajt? - Motyogok magamban még mindig a földön fekve. - Meg kéne kérdeznem a központot? Talán tudhatnak valamit. Aish, ki kellett volna iktatnom! - Vágom magam fejbe. Most bánom hogy nem öltem meg? Nem! Nem, dehogy, csak logikusan gondolkodom. Ugyanakkor ha most kivégeztem volna nem lenne lehetőségem teljesíteni a parancs egészét. - Tudd meg ki a célpont! Derítsd ki milyen fejlettségi szinten áll az amerikai program! Iktasd ki a kémet! - Mantrázom az utasításokat. Biztosan tudom, ki a kém és azt is, hogy egyedül van. Ideje elkezdenem végrehajtani a küldetést. Tehát.... - Ki a célpont?
Kutakodni kezdek az interneten, információt kérek a közelgő politikai eseményekről. Klisének tűnik, de végül arra jutok, hogy az elnök a célpont. Tehát a közelébe kell férkőznöm.
Belépőkártyát, öltönyt, engedélyt és papírokat igényelek. Testőrként kell megkörnyékeznem, azok minden percben vele vannak így a lány nem juthat a közelébe az észrevételem nélkül. Legalábbis remélem.

Mi az a félelem?

TaeHyung
Kis hezitálás után ráveszem magam a golyó eltávolítására. Fájdalmas dolog remegő kézzel beavatkozást végezni saját magamon, de kénytelen vagyok megtenni, ha tovább akarom kergetni a lányt. Már ismerem az arcát, csak meg kell találnom és végeznem vele.
Vajon tudta, hogy mi a célom? Kedvesnek tűnt, első ránézésre nem tudtam volna megmondani róla, hogy gyilkos. Esetleg csak utasították, hogy iktasson ki? Hogy csinálhatta a fegyvert? Olyan könnyen kezelte mintha legalább ezerszer használt volna hasonlót. Ennyire gyakorlott lenne? Hány embert ölhetett már meg? És engem miért nem? Bizonytalan volt?
Újabb beszélgetést kezdeményezek a központtal. Arra utasítanak, hogy kapjam el az amerikait, öljem meg és tüntessem el a testét. Közlekedési kamerák képei alapján meg tudják mondani nagyjából merre található, a többi már az én dolgom.

Feminine921
A belváros legzsúfoltabb területét keresem fel, remélve, hogy a tömeg kellően elrejt majd az esetlegesen nyomomba eredő ügynökök elől. Már persze csak akkor, ha a fiú egyáltalán magánál van és meg tudja mondani, hogy nézek ki. Anélkül veszett ügy számukra a megtalálásom, és ugyan ki gyanakodna egy táskás kiscsajra aki a tömeg közepén táncolva élvezi a zenét? Folyamatosan a környezetet kémlelem, majd néhány órányi várakozás után a szállás felé indulok abban a hitben, hogy senki sem követ vagy figyel, de a biztonság kedvéért lassan közelítek rejtekhelyem felé. A belémnevelt óvatosság kifizetődőnek bizonyul, amikor az alig néhány órája meglőtt koreai fiú sétál velem szemben az egyik saroknál. Rég nem éreztem meglepettséget, de nem taglóz le az érzés, azonnal futásnak eredek, hogy a meglepő gyorsasággal felépült srácot minél hamarabb lerázva információt kérjek Amerikától.

TaeHyung
Amint megtalálom a lányt, ingerültté válok. Nem akarom a tömeg kellős közepén megtámadni és megölni, mégis vágyom arra, hogy háta mögé lépve csendesen eltörjem vékony nyakát. Kezébe veszi cuccait és kifelé indul a szórakozóhelyről, a lehető legmesszebbről követem, épp csak látom mikor, hova fordul le. Igyekszem nem lebukni, de pár perc után eltűnik látóteremből, így kénytelen vagyok átfésüli eltűnési pontjának két utcás körzetét. Teljesen kifulladok, mire az utolsó lehetséges utcába befordulva újra megpillantom az amerikait, még mindig vérző sebem lüktet és ég mellkasom közepén. Épp csak felnézek, szemünk összeakad, s hihetetlen sebességgel ered futásnak, míg én mozdulásra képtelenül bámulok távolodó alakja után. Egyszerűen nem tudok utána futni, kiegyenesni vagy levegőt venni, szemem kidülled a légszomjtól, torkom elszorul. Megint ez a kellemetlen érzés. Mintha szívemet szorongatná egy láthatatlan kéz. Félnék? De mitől? Hiszen már meglőtt, felesleges tartnom tőle, mégis elfogott az érzés. Vagy nem is félelem lenne? De ha nem az, akkor mi?
Bevillan mosolyának emléke, amellyel elvonta figyelmemet a lövés előtt. Vajon érzőképes? Vajon valódi ember? Nem lehet az, hiszen a gyerektoborzás tiltott Amerikában, de akkor hogy kontrollálhatja így az arcát? Ha érzelemmentes, hogy tűnhetett ijedtnek?
A lehetséges következményekre nem gondolva indulok utána, minden maradék erőmet a futásba ölve, hogy utolérhessem. Érthetetlen miért, de meg akarom kérdezni, mi az amit érzek, miért érzem, és ő érzi-e. Fogalmam sincs miért, de tudnom kell. Aztán kiiktatnom. A küldetést nem felejthetem el.

Feminine921
Nem vagyok olyan gyors, mint kellene, a nálam lévő táskák súlya sokat lassít rajtam, a fiú pár percnyi üldözés után karomat elkapva visszaránt és a földre terít. Dulakodni kezdünk, végül, feltehetőleg sérülése miatt, sikerül felülkerekednem. Épp bevinném az utolsó ütést, mikor ordítani kezd:
- Mi az a félelem?
Felpattanok és hátrébb lépek, megzavar a fiú kérdése.
- Mi van?
- Mi az a félelem? Milyen érzés? Milyen testi tüneteket okoz?
- A félelem először bénító, majd menekülésre késztető érzés. Leggyakoribb fizikai tünetei a gyors szívverés, emelkedett vérnyomás, megfeszülő izmok, pupillatágulás, fokozott izzadás.
- Érezted már? - Kérdezi sokkal higgadtabban.
- Kisgyermekként.
- Megfelel a lexikonban leírtaknak?
- Nagyjából. Miért akarod tudni?
- Mert félek tőled.
- Azt jól teszed. Meg foglak ölni.
- Nekem is ez a célom. - Feltápászkodik, farkasszemet néz velem. - Meg kell ölnöm téged.
- Nem fog sikerülni. Félsz tőlem és képtelen vagy kontollálni az érzéseidet. Csak egy ember vagy.
- Nem. Olyan vagyok mint te. Génmódosítások által létrehozott életforma. Érzelemmentes. Legalábbis annak kellene lennem.
- De nem vagy. - Mosolyodom el gúnyosan. - Én viszont igen.
Ezúttal én támadok.

Túl közel a halálhoz

TaeHyung
Beszéd közben is figyelem a környéket, de már egy lélek sem jár a hivataloknál ilyenkor. Mégis megpillantom a lányt, aki a reptérnél telefonált. Kétségbeesett arccal kóboról egyedül. Azonnal kikapcsolom a fülemhez nyomott készüléket és közelebb lépek hozzá.
- Keresel valamit? - Kérdezem angolul.
- Beszélsz a nyelvemen?
- Igen. Keresel valamit? - Ismétlem magam szenvtelenül.
- Eltévedtem. - Ismeri be lehajtott fejjel. - Egy barátom nemrég járt itt és talált egy nagyon jó szórakozóhelyet. Megpróbált telefonon keresztül elirányÍtani oda, de teljesen eltévedtem, és most nem tudom, hol vagyok, ez a fránya kütyü meg persze lemerült. Tudnál segíteni?
- Melyik hotel?
- Aira.
- Gyere velem! - Intek. Gyanús a lány, túl magabiztosan közölte hogy eltévedt. Rémültnek kellene lennie, de nem remegett a hangja. - Elkísérlek.
- De ugye nem vagy baltás gyilkos? - Mér végig a kelleténél alaposabban.
- Nem. - Vágom rá azonnal.
- Akkor jó. - Mosolyodik el. Görnyedt tartása egy másodperc alatt válik egyenessé, keze háta mögül felém lendül és puffanás hallatszik, éles fájdalom nyillal mellkasomba.

Feminine921
Megfelelő fegyvert és lőszert a város üzleti negyedében kaphatok információim szerint, ezért arra indulok. Keresés közben látóterembe kerül a fiú akit a repülőtéren figyltem egy pillanat erejéig. Nem lehet véletlen, hogy ismét látom. A hotelban összeszerelt műanyag, párszor használatos pisztolyt megmarkolva azonnal magamra erőltetem a riadt kislány szerepét. Érdeklődésére közlöm, hogy eltévedtem, segítséget kérek tőle, majd mikor megbizonyosodom figyelme pillanatnyi lankadásáról és lépek, mielőtt neki juthatna előbb a kiiktatás.
- De ugye nem vagy baltás gyilkos? - Kérdezem bizalmat tettetve.
- Nem.
Túl hirtelen válaszol, normális ember hezitált volna, a gyilkos azonnal tagad.
- Akkor jó.
Önkéntelenül elmosolyodom. És lövök. A fiú azonnal összeesik, én pedig futva távozom miután elveszem telefonját.
Talán tévedek, talán nem, ezért kell biztosan tudnom, ügynök volt-e. Belehalni nem fog a sérülésbe, de egyhamar nem is térhet magához. Bekapcsolom a kütyüt, feltöröm, majd ellenőrzöm a híváslistát. Nincs háttérkép, ez eleve gyanús, de milyen huszonéves hívja fel a munkahelyét este tízkor? Immáron biztosan tudom, hogy az én megtalálsomra küldték. Lementek minden adatot majd megsemmisítem az eszközt. Titkon sajnálom a fiút, hiszen csak a munkáját végezte, épp mint én. Talán vissza kellene mennem megölni.

TaeHyung
Pár percig szörnyű kínok közt fetrengem és vonaglom a kietlen utca hideg kövén. Nem tudom, egész pontosan hova lőtt a lány, de újra és újra bevillan a fegyvere. Műanyag volt, ezért nem is szólt akkorát, de hatáozottan profi tervezéssel tette pontossá. Talán elvéthette a célt, hogy nem haltam meg azonnal? Egyáltalán halálos sebet ejtett rajtam? Lassan minden elsötétül.
Órákkal később, rövid eszméltlenül töltött idő után magamhoz térve feltápászkodom és keresek egy utcai telefont. Közlöm a központtal, hogy az amerikai meglőtt és elvette elvette a telefonom, ezért azonnali változtatások szükségesek, valamint segítséget kérek. De nem kapok.
Végigfut elmémen a kérdés, hogy miért? Miért nem? Mit rontottam el egyáltalán annyira, hogy lebukjak a lány előtt? Talán kedvesebbnek vagy szenvtelenebbnek kellet űt volna lennem? Miért vagyok még életben, miért nem ölt meg? Jobb lett volna, ha megöl. Furcsa érzet kerít hatalmába, mintha nem csak a seb, a szívem is fájna, mintha valaki markolná. Még sosem találkoztam ezzel. Mimikám ezúttal akaratom ellenére változik, a kirakatban épp ugyanazt látom, mint edzőtársaim arcán mielőtt megöltem őket. Ez... Rémület?

Feminine921
Beszerzem a fegyvert, azonnal ki is próbálom az eladó testőrén. Könnyű anyag, egyszerű kezelhetőség, pontos célzórendszer. Megfelel a célnak. Veszek még hármat, hogy ha tűzpárbajba keverednék, ne maradjam muníció nélkül, hozzá még néhány tárat, valamint pár darab gránátot. Érdeklődöm, akad-e mesterlövész puska. Átirányít egy másik kereskedőhöz, alig húsz percnyire a tartózkodási helyünktől. A férfi el akar küldeni, azt mondja, kislányoknak nem ad el semmit, nem játékokkal kereskedik. Kezd feldűhíteni, előveszem saját gyártású eszközöm erődemonstráció gyanánt. A kiképzésen azt tanultam, hogy ha nem tartanak elég jónak, erőfitogtatással kell meggyőzni a bűnözőket.
- Magam készítettem, pontosabban lövök vele, mint bármlyik embere a sajátjával. Szeretné kipróbálni?
Átnyújtom az eszközt és arrébb állok. A kereskedő céloz, lő, talál. Elképedve méregeti a pisztolyt, majd engem.
- Ki vagy te?
- Ahhoz magának semmi köze. Mesterlövész puskát akarok, pontosat, kompaktat.
- Annak meglesz az ára.
- Van forrásom.

El egymás mellett

Amerika

- Érted, mit kell tenned?
- Igen. Kiiktatni a célpontot, bejelentkezni és a kivonási pontot elérni. Minden zavaró vagy akadályozó tényezőt megszüntetni.
- Bármi áron?
- Amennyiben nem leplez le. Ha a bevetés bármely okból kifolyólag veszélybe kerül, a biztonsági protokoll lép életbe.
- Ami?
- Önmegsemmisítés.
- Igyekezz nem feltűnő lenni, olvadj be a környezetedbe!
- Igenis!
- És ne feledd, hogy folyamatos jenetést várunk! Két óránként jelentkezz, kettőt egymás után ne hagyj ki, mert akkor az akciót siketelennek könyveljük el, tehát nem lesz kivonási lehetőség.
- Igen, hölgyem!
A nő, név szerint Sarah Dean kezembe nyomja papírjaimat és útnak ereszt a reptérre. Nem félek, nem izgulok, ezek feleslegesek. Gyerekkoromban éreztem őket utoljára, de ha kimutattam volna, már nem lennék itt. Életem egyik alap feltétele a hazugság. A másik a precizitás. Ha bármit elszámítok azonnal végem lehet, a cégnek pedig újra kellene kezdenie a programot. Igaz, sosem hittem abban, hogy én vagyok az egyetlen program egyetlen sikeres eredménye. De a kételkedés nem megengedett. A felettes szava szent és sérthetetlen, minden ellenállás halálos büntetést von maga után.

Korea - Feminin921
A reptér forgalma elenyésző, rendszere átlátható, a várakozás hosszabb az előrejelzettnél, de az időterv illeszkedik a történésekhez. Igyekszem eligazodni a feleslegesen bonyolult irányjelző táblákon, keresem a megfelelő kijáratot ahol a kijelölt turista buszra szállva elérhetem a szállást. Jobbra, majd balra, ezután ismét jobbra, majd egy hosszabb egyenes után balkanyar és már szemezek is a busszal. Gyorsan félrehúzódom és a fal felé fordulok, hogy jelentést tegyek az érkezésről.

Korea - TaeHyung
A repülőtér túl zsúfolt, a célszemély megtalálásának esélye túl alacsony, ezért a belvárosba tartó busz mellett várakozom. Logikus lépés a legzsúfoltabb városrészbe küldeni a támadót, ott nehezebben veszik észre és könnyebben eltűnhet a tömegben. Ugyanakkor, ha Amerika tudja, hogy lebukott és kiiktatási akciót eszközölt, valószínűleg a kevésbé logikus lépést tartja előnyösebbnek. Meg kell kérdeznem a központot, Amerika tudhat-e a bevetésemről.
Minden világosbarna hajú, 165-170 centiméter magas lányt és nőt alaposan szemügyre veszek. Kirívó viselkedést keresek. Túlzott akaratot az elvegyülésre, idegességet, állandó körültekintést, a kommunikáció hiányát. Nem messze tőlem egy lány telefonál épp, lehajtott fejjel, halkan igyekszik minél gyorsabban megejteni a hívást, nehogy elmenjen nélküle a busz. Hallom az "anya", "biztonságban" és "szeretlek" szavakat. Talán erre is oda kellene figyelnem. De miért lenne feltűnő egy messziről érkezett lányban aki épp hazatelefonál, hogy megnyugtassa a szüleit?
Úgy döntök, átmegyek egy másik buszhoz, amely a belvárostól egy kicsit távolabbi területre szállítja az utasokat.

Feminin921
Felettesem állítása szerint kiszivárgott érkezésem híre. Felszólít az akció minél korábbi végrehajtására, a kivonást 48 órával hamarabbra időzíti, így csak két napom marad a küldetés végehajtására. Sok szerencsét kíván, majd leteszi a telefont. Miközben megfordulok végigmérem környezetemet, egy gyanúsan otthonosan mozgó nagyjából korombeli fiú megragadja figyelmem, de elsétál, így a figyelendő személyek listájának végére csúsztatom arcát.
Két nap kevés idő, nem aludhatok egy óránál többet. Fel kell mérnem a terepet és megtervezni a gyosított végrehajtás időbeosztását. Alkalmas helyet és időt kell választanom a célpont kiiktatására a lehető legkevesebb feltünést keltve. Nappal a célszemély időbeosztása és terve szerint kidolgozom a részleteket, éjjel útnak indulok. Fegyvert kell szereznem, gyorsan, de nem mindegy a minőség.

TaeHyung
Nem találom meg a kémet a reptéren, ezért a belvárosba indulok. Biztosan fel kell mérnie a terepet, és mivel Amerika szereti a nagy felhajtást, olyan helyen kell ölnie, ahol sokan látják a merényletet. Ez ebben a városban a belváros nyugati része, az irodák és hivatalok környéke. Ismerős arcok után kutatok a tömegben, hátha megpillantok valakit délelőttről, de sikertelen. Későre jár, jelentést kell tennem, ezért félrehúzódva kezembe veszem a mobiltelefont és tárcsázom a munkahelyet, értesítem a központot a nap sikertelen mivoltáról.

Kezdet

Amerika
Fájdalmasan gyors növekedés, egymást folyamatosan váltó idegenek akik mindent tudnak az alanyról és szigorúan büntetik az érzelemnyilvánítást. Ez vár egy magamfajta lényre. Lombik-katonának neveznek bennünket. Beszélgetnünk tilos. Egymás szemébe néznünk tilos. Éreznünk tilos. Az adott parancstól elérnünk tilos. Bármely szabály megszegése azonnali főbelövéssel büntetendő két hónapos kor felett. A két hónapos lombik-katona hat éves gyereknek felel meg. Sokat kérdez, mindent megjegyez. Fegyelmezettebb mint bármely hivatásos társa. Minden alany külön kísérlet, némelyik szélsőségesen hibás. Egyik sem ember igazán, így tehát nem is személy. A fejlődési időszakban a szelektáció gyors. A kifejlett egyedek egymást szelektálják. Akit megvernek, meghal. Végül egy marad, akit bevetésre küldenek. Ha sikerrel jár, a kísérlet sikeresnek bizonyul és megkezdődik a tömeggyártás. Ez az egy én vagyok.

Korea
Fájdalom, amit el kell viselnem, állandó vizsgálatok arctalan emberek. Az egyik mindig biceg. Sok olyat tesznek amit nem értek. Edzés, evés, edzés, felmérés. Minden nap erősebb és gyorsabb vagyok. Nevet adnak nekem. Számomra azonosító, számukra valami más. Némelyik furcsán mondja. Szeretettel. De én sosem fogom megérteni miért. A vezetőjük szerint azért, mert képtelen vagyok bármiféle érzelmet átélni. És mert nem vagyok valódi. Csak egy vegyület egy kémcsőből. Eszköz a nemzet védelmére. Ha elbukom, nincs jogom tovább létezni. A nem létező életem a tét. Egy embert kell megtalálnom és kiiktatnom. Egy amerikai kémet. Kedden érkezik, pénteken megy. Tehát négy napom van elintézni.