Park III.

- Miért érzem úgy, hogy valami ma nagyon el van szúrva? - néztem testvéremre amint felszálltunk a buszra.
- Nem tudom. Megvan a jegyed?
- Bent van a tatyóm aljában, direkt azért, hogy ne hagyjam el.
- Aha... És mondd csak, a cipzár miért van kihúzva?
- Beakadt a hátsó kilincsbe mikor jöttem el a kocsitól. Neee....
Nem hagyhattam el, ráadásul nem Jimin kocsijánál, meghalok a szégyentől, ha tőle kell visszakérnem, figyelmetlennek fog tartani és az életben nem áll többé szóba velem. Kérlek Istenem, mondd, hogy az ágyamon maradt!!
Eszeveszett módjára kezdtem kutatni a táskában, és természetesen se a pénztárcám, se a jegyem nem találtam.
- A francba már, Aira, miért kell mindig mindent elhagynod?
- Nem akarom elhagyni a dolgokat, menekülnek tőlem. - kezdtem a műsírást, mire hatalmas tockost kaptam Domitól.
- Nem figyelsz a cuccokra, azért tűnnek el. Se pénz, se jegy, gratulálok! Mehet a kukába az egész látogatás, mert te nem vagy képes rendesen összeszedni magad.
- Ne dühöngj, Domi, nem olyan drága a jegy, majd összedobjuk mi, rendben?
- Aish, ez a hülye tyúk...
- Sajnálom, nagyon sajnálom. - hajlongtam a lányoknak, de csak intettek, megszokták már, hogy mindig mindent elhagyok.
Az állomáshoz érve beálltunk az egyetlen üzemelő jegypénztárnál kígyózó sorba. Míg a csajok nevetgéltek és viccet űztek általános bénázásomból én bedugaszolt füllel dúdoltam, mit sem törődve a körülöttem lévőkkel, így mikor egy kéz megragadta a vállamat apróbb szívrohamot kaptam és reflexszerűen kis híján orrba vertem a tapizót.
- Még jó, hogy időben elhajoltam, te erőszakos némber! - kiáltott rám Jimin megjátszott dühvel, visszafojtott vigyorral küzdve.
- Bocsánat, reflex volt, kérlek, ne haragudj! - hajoltam meg gyorsan. - De mit keresel itt?
- Tudod, átmentem valamin, amikor el akartam indulni ma reggel. Nem tudom, ismered-e esetleg ezt a kis apróságot itt.. Meg volt valami papírfecni is mellette, lehet, hogy még értékes is. Gondoltam nem veszed zokon, ha megkeresem a gazdáját. - mutatta fel előbb bal kezében kissé guminyomatos és nyeszlett pénztárcám, majd jobb kezében a jegyem. Végül ezer wattos mosolyt villantott rám, amitől bárkinek elolvadt volna minden porcikája.
- Oh, megmentő lovagom, mily kegyes szíved, mert megesett énrajtam. - dramatizáltam túl a dolgot, majd vigyorogtam egy hatalmasat és kezemet nyújtottam. Légyszi-légyszi vedd a lapot és ne hozz még jobban zavarba!



Jimin POV.

- Oh, megmentő lovagom, mily kegyes szíved, mert megesett énrajtam.
- Jézusom, te kattant vagy! - Meg veszettül cuki.
Tettetett félelemmel hátra léptem, a jegyet a tárcába tűztem és jó messziről kezébe dobtam, mire nevetni kezdett.
- Köszönöm szépen!
- Na, legalább megúsztuk a sorban állást. - jegyezte meg az egyik thai lány, mire mindketten kiestünk a szerepünkből.
Aira zavarba jött én pedig öntudatlanul is közelebb léptem hozzá, mire rám kapta tekintetét, majd lesütötte szemeit. Most kapok szívrohamot!
Tévedtem, alig egy másodperccel később ugyanis mosolyogva felnézett, hozzám sétált, teljesen lábujjhegyre állva megpuszilt, és bár mondott valamit, egy hang sem jutott el fülemig. Teljesen lefagytam, szívem felrobbanni készült, arcom égett és csak őt néztem. Nem tarthatott sokáig ez az állapot, de nekem örökkévalóságnak tűnt. Aira meghajolt két irányba is, a többi lány követte a példáját, Dominica adott egy puszit Jinnek én meg még mindig csak vöröslő fejjel bámultam a szemtelen kis spanyolom után. Most mi a frászt csináljak? Nem akarok megmozdulni, nem akarom, hogy vége legyen ennek a pillanatnak, örökké az arcomon akarom érezni ezt a csókot.
- Jimin, bámulnak az emberek, ha valaki felismer végünk, mennünk kell.
- De... Nem... Akarok...
- Jimin, mennünk kell. Elkésünk.
Hatszor is elmondta, míg megunta és pulcsimnál fogva kirángatott a vasútállomásról.


Aira POV.

- Úr isten, láttátok, hogy lefagyott? És még te mondod, hogy nem értesz a pasizáshoz? Szinte égett az arca, annyira zavarba hoztad. - ecsetelte Nora amint hallótávolságon kívül kerültek a fiúk. - Te meg, Dominica, mégis hogy szedted fel Jint ilyen könnyen?
- Nem szedtem fel, és mielőtt eszedbe jut, ő sem szedett fel engem, csak beszélgetünk.
- Aha, azért puszilgatod...
- Ugye tudod, hogy ott, ahonnan mi jövünk ez teljesen normális?
- Na de ő koreai!
- Viszont elmondása szerint épp úgy tiszteletben tartja a mi szokásainkat, mint mi a koreaiakat.
- Jó, feladom. - nevetett a csapat legszerényebb tagja.
Jelentőségteljes pillantást küldtem testvérem felé, aki megforgatta szemét majd mosolyogva megrázta fejét, ami egyértelműen "Nem, tényleg nem. Csak beszélgetünk, ennyi az egész." üzenetet hordozott. Szerencsére egészen mini korunk óta működött köztünk a nonverbális kommunikáció, így nem esett nehezemre megérteni. Ráadásul nem tudtunk hazudni egymásnak, no meg persze nem is akartunk, így mindig biztosak lehettünk a másikban.


Jimin POV.

Arra eszméltem gondolataimból, hogy látóterembe úszott a BigHit épülete.
- Mit keresünk itt?
- Pénzt, meg a haverjainkat.
- Tudod, hogy nem úgy értettem, hyung.
- Lefagytál a vasútállomáson, elrángattalak onnan. Van fogalmad róla, milyen gyökér fejet vágtál szegény lánynak? Biztos, hogy hülyének néz, gratulálok!
- Megpuszilt ember!! - kiáltottam el magam vigyorogva. - Megpuszilt, érted? Vajon csak hálás volt, vagy tetszem neki?
- Nem tudom, de délutánig nem is érdekel. Most dolgunk van, kérlek próbálj észnél maradni míg végzünk, rendben?
- Megteszem amit tudok. De mit mondott nekem?
- Nem hallottad? - nézett rám kerek szemekkel.
- Nem, idő előtt megállt bennem az ütő. Szóval?
Csak sejtelmes mosolyt kaptam válaszul és hiába idegesítettem egész délelőtt, nem volt hajlandó kinyögni. Nagyjából hat óra környékén kaptam egy sms-t, de csak nyolckor volt időm elolvasni, amivel rendesen keresztbe tettem magamnak, ugyanis Aira akkorra már vagy két órája várt rám a vidámpark előtt. Lélekszakadva rohantam, de sehol nem találtam. Végül eszembe jutott, hogy már feltalálták a mobilt, így gyorsan előkotortam zsebemből és felhívtam.
Könyörgöm vedd fel, könyörgöm vedd fel, könyörgöm, az sem baj, ha utálsz, csak vedd fel a telefont!
- Igen?
- Nagyon gyűlölsz?
- Nem. - Brrr.... Fagyos.
- El sem tudom mondani, mennyire sajnálom, nem volt időm elolvasni az üzeneted, ugye nem fagyoskodtál sokat?
- Nem.
- Hol vagy most?
- Sétálgatok.
- Érted megyek.
- Nem kell, hazavisz egy barátom.
- Kérlek hagyd, hogy kiengeszteljelek!
- Most leteszem, Jimin.
- Ne, Ai.....
Már késő volt, rám csapta a telefont. Hülye gyökér állat vagy Jimin, annyira sem vagy képes, hogy találkozz vele, ha kéri!!!
- Áhh, bassza meg!
Dühömben a kormányra csaptam, ami nyikorogva jelezte nemtetszését, majd hátradöntöttem a fejem és halántékomat masszírozva kezdtem agyalni, vajon merre járhat Aira, de hamarabb megkaptam rá a választ, mint remélni mertem volna.
- Mondd csak, az autód tehet arról, hogy elkéstél vagy csak áldozat szegény?
Szemeim teniszlabda méretűre tágultak ahogy meghallottam azt a bizonyos lágy, mosolyt sejtető hanglejtést.
- Én vagyok a barát aki hazavisz? - mosolyogtam igenlő válasz reményében, mire kacagni kezdett. Oké... Bármit elviselek ezért a hangért... Ezért a lányért. Akár egy busz is elüthet itt helyben, ha az megnevetteti.
- De előtte kiengesztelsz.
- Igenis, úrnőm, rendelkezz velem!
- Hmm.... Vattacukor. A vidámparkba már nem jutunk be, de a legjobb részét még pótolhatjuk.
- Tudok egy helyet, amit imádni fogsz.
- Gyalog vagy kocsival?
- Fél óra kocsival, másfél gyalog. De ne feledd, hogy visszafelé is jövünk.
- Úgy tudom, ma sokat táncoltál. Igazam van?
- Ezt meg honnan tudod? Várj, nem, ne mondd meg, tudom. Jin mondta Dominicanak.
- Nem, nekem mondta. Akkor autózzunk, viszont így lesz még egy kérésem.
- Azt és annyit kérsz, amit és amennyit csak akarsz, kicsi spanyol.
- El ne kényeztess! - kacsintott rám, amitől szívem újfent kihagyott egy dobbanást.
Elindult, hogy a kocsi orrát megkerülve beüljön mellém, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve a lehető leggyorsabban kiszálltam és épp csak időben megelőzve őt kinyitottam neki az ajtót.
- Köszönöm, Lancelot!
Ne vörösödj el, ne vörösödj el, ne vörösödj el, csak megköszönte, ne vörösödj el!
- Te nem ülsz be?
- Hogy? Ja, de persze, bocs!
Ez így ultra ciki, szedd össze magad, Jimin!



Aira POV.

- Köszönöm, Lancelot!
Utalásom hatására rákvörös színt öltött Jimin egész arca, fejét lehajtva próbálta rejteni zavarát hosszú másodpercekig. Úgy éreztem, ha nem szólalok meg az egész este rámegy a filmbe illő jelenetre.
- Te nem ülsz be?
- Hogy? Ja, de persze, bocs!
Bocs? Ez most komoly?
Kinéztem az ablakon, hogy ne érezze kellemetlennek a dolgot, de nem sokat segített. Még mindig vörösen, láthatóan önmagát szidva ült a volán mögé, amitől az az érzésem támadt, hogy szeretett volna lazábbnak tűnni, mint amilyen volt.
- Nyugi, ha jó kisfiú leszel, nem harapok.
- Hogy mi?
- Csak ki akartalak zökkenteni. - vontam vállat, mire nevetni kezdett.
- Hát az sikerült. Zenét?
- Ugye nem BTS CD lesz?
- Ennyire nem rajongom magamért.
- Nocsak, egy önkritika! Büszke vagyok rád. - veregettem vállon.
- Nem vagyok egoista, csak rám osztották a szerepet. Nem jó ez a folytonos önpromóciózás, de muszáj. - Tényleg kapásból elmondta, hogy nem ilyen alapból?
- Egyébként milyen vagy? Előre szólok, ha azt mondod, csendes és visszahúzódó, kiszállok a kocsiból.
- Pedig te is az vagy, mégis lazán viselkedsz.
- Mégis honnan a.... Ja, jó, tudom.
- Jin.
- Meg Dominica. Pletykás.
- Jinnel együtt. - mondta, miközben a kocsit indította. - Szóval? Miért vagy most ilyen határozott és nyugodt, ha általában nem jellemző rád?
- Nem tudom. Mikor NamJoon megkérdezte, miért nem énekelünk Domi meg leblokkolt, valami átkapcsolt a fejemben. Azóta totál nyugodt vagyok. Majd elmúlik, bár azt sem bánnám, ha így maradna. Sosem szerettem gyáva nyuszi lenni.
- Az vagy?
- Igen, könnyen megriadok.... és olyankor reflexből ütök.
- De miért?
- Nem tudom, de anya mindig azzal jön, hogy Domi biztos megvert engem még a a hasában. El tudom hinni, mert most is folyton üt. Szóval, milyen vagy igazából?
- Nem engeded, hogy eltereljem a témát, mi?
- Nincs esélyed, félisten. - vigyorogtam.
Vörös és enyhén értetlen fejet vágva hajtott tovább csendesen, majd mikor végre sikerült leküzdenie lányos zavarát, megszólalt.
- Nem tudom. Régen, bár hangos voltam és pörgős, de szerény. Mostanában nincs időm önmagamnak lenni. Vagy dolgozom vagy alszok vagy edzek az idő többségében.
- Hmm, akkor most próbálkozzunk meg azzal, hogy önmagad adod. Mit szólsz hozzá?
- Egészen jól hangzik. - villantott fel egy szívdöglesztő mosolyt, mire elvörösödtem. - Na, nem kell egyből bepirosodni, azt hiszem, viszonylag aranyos vagyok.
- Ezen kérdésben majd én döntök, rendben?
- Igenis, asszonyom.
Bekapcsolta a rádiót és az utat kezdte figyelni enyhe mosollyal az arcán.
- Mi a vigyor tárgya?



Jimin POV.

- Mi a vigyor tárgya?
- Semmi érdekes. - Csak az őseiddel töltöttem a délutánt, engedélyt kaptam apádtól, hogy megnyerjelek magamnak, láttam néhány gyerekkori képet rólad, megnézhettem a rajzaidat, tudom, milyen zenét, ruhákat, sportokat szeretsz és remélhetőleg ma zöld utat kapok a szívedhez. Már persze ha nem cseszem el magamnak azzal, hogy minden mosolyodtól megduplázódik a szívverésem és elvörösödöm.
Csendben telt az út, vagyis viszonylag. Aira az anyósülésen dúdolgatott míg én rá-rá lestem szemem sarkából, amin minden alkalommal elmosolyodott. A játékterem parkolójában ajtót nyitottam neki, ő pedig kacagni kezdett, és bár nem szólalt meg, tudtam, hogy jól érzi magát. Legszívesebben megöleltem és kézen fogtam volna, de nem mertem, hátha zavarná, vagy úgy érezné bármit is siettetek.
- Van kedved belém karolni? - tettem fel a kérdést egy kissé félve az elutasítástól.
- Nem kerülhetsz te ezért bajba?
- Bajba nem, maximum pletykálni kezdenek, de azt nem bánnám.
- Akkor elfogadom az ajánlatot, köszönöm.
Ezazzz! Várjunk... Úr isten, hozzám fog érni!  A világ legszebb mosolyával arcán fűzte kezét az enyémbe, nekem pedig ezerrel kezdett dobogni a szívem.
- Egyébként... Egy játékterem?
- Csak a büféje érdekes a számunkra. Kölyökként voltam itt párszor játékgépezni, és még mindig él a fejemben a vattacukorárus. Keveri az ízeket, akár hármat-négyet is, ha kéred, én pedig tudok egy olyan mixet, amit imádni fogsz.
- Miből gondolod?
- Nincs ember a földön, aki ne szeretné.
- Hiszek neked.
Besétáltunk a hatalmas épületbe ami hangos és sötét volt akár csak régen, de ezúttal cseppet sem hozott izgalomba. Sokkal jobban tetszett, hogy Aira még mindig belém kapaszkodva sétál és nézelődik mellettem. Enyhén olvadozó szívvel néztem őt, persze előre franc se figyelt, sikeresen neki is sétáltam egy, a barátnőjét szorongató hegyomlásnak.
- He?
- Bocsánat, nem figyeltem, az én hibám. - hajlongtam azonnal.
- Naná, hogy a te hibád, kisgyerek. Ki a csaj? Nem is lényeg, tetszik, ide vele!
Arra sem volt időm, hogy elkerekedjen a szemem, már magához is rántotta Airat. Megölöm. Hülye vagy, Jimin, ő öl meg téged, ha nekimész. De akkor is darabokra akarom szedni.



Aira POV.

Észrevettem, hogy Jimin megállt, követtem is a példáját, de nem nagyon figyeltem. Lenyűgözött az emberek sokszínűsége, a stílusok vegyülése, ahogy az idősebb férfiaknak szurkolnak a kis tinik, ahogy lövöldözős játékban kedvüket lelő öltönyös emberek mögött állnak szivárványnak öltözött kék hajú, emo frizus csávók és cowgirlnek öltözött alig-alig tinédzsernek látszó kislányok, hangosan visítozva. Egészen addig gyönyörködtem ebben a förgetegben, míg egy kéz meg nem ragadott és egy hatalmas testhez nem lapított.
- Jesszusom, engedj el, te büdös vagy! - kiáltottam fel egyből.
- Látom engedelmességre kell téged tanítani, Mostantól én vagyok a pasid, te meg annyira oda vagy értem, hogy bármit megteszel nekem, vagy megverem a haverod. Tiszta?
- Tiszta a fenét, eressz el ősember! Felőlem nyugodtan elagyalhatod a gyereket, amúgy sem bírom a képét, úgyhogy hajrá!
- Mi van?
- Húha, minden értelem ami beléd szorult ott csillog a szemedben, mi? Nem is ismerem, felőlem verd agyon nyugodtan, csak kellett valaki, aki segít eltalálni a büféig meg vissza, mert nem látok rendesen ebben a füstös fényárban, vágod?
Míg beszéltem a csávó agya annyira túlterhelődött, hogy elfelejtett szorítani, én pedig az alkalmat kihasználva kézen ragadtam Jimint és elsprinteltem a monstrum mellett. Nagyjából húsz méterrel és egy balkanyarral arrébb megálltam és nevetni kezdtem, Jimin pedig vigyorogva nézte végig ahogy könnyek szöktek a szemembe.
- Komolyan megverettél volna?
- Ugyan már, olyan buta, hogy talán még most is azon gondolkodik, mi mondtam neki. El se jutott volna odáig, hogy megüssön téged. - villantottam felé ezer wattos mosolyt.



Jimin POV.

- Ugyan már, olyan buta, hogy talán még most is azon gondolkodik, mi mondtam neki. El se jutott volna odáig, hogy megüssön téged. - mosolygott rám ismét. Ha most megcsókolom, azzal mindent elcseszek? - Miért bámulsz?
- Lenyűgöztél. - nyögtem be az első szót ami eszembe jutott. És ráadásul még teljes mértékben igazat is mondtam vele, valóban elképesztő volt, ahogy bambaságig dumált egy vadidegent.
- Oh, akkor most te jössz! Nyűgözz le valamivel!
- Gyere! - még mindig kezét fogva indultam tovább a vattacukros pulthoz. - Jó napot! Öt éve jártam itt utoljára, akkor még szabadott ízeket keverni. Most is lehet?
- Igen, persze, mit kérnek?
Közelebb hajoltam az idősödő férfihez, aki szintén előre hajolt, sejtve, hogy valami olyat szeretnék mondani, amit csak neki kellene hallania.
- Lehetne szó arról, hogy én csináljam meg a kisasszonyét? Szeretném lenyűgözni. Ha szeretné, örömmel fizetek is érte.
- Hagyd csak öcsi, ha valamit rosszul csinálsz majd szólok és meg van oldva.
Boldog mosollyal nyugtáztam, hogy sikerült meggyőznöm a férfit, és miután rákacsintottam Airara, beálltam a gép mögé és elindítottam, míg a kis spanyol kerek szemekkel, enyhe pírrel az arcán figyelt engem. Málnát, epret, zöldalmát és szedret kevertem össze majd öntöttem a gépbe, minek eredménye egy többségében rózsaszín óriáspamacs lett, néhol lila és zöld csíkokkal tarkítva. Átadtam a lánynak, majd rendesen túlfizetve a vattacukrot pénzt nyomtam a férfi kezébe és meghajoltam, újra kézen fogtam Airat és elindultam a kijárat felé.
- Jimin, lenyűgöztél, ez nagyon szép.
- És nagyon finom is. - szedtem le egy kis darabot a cukorfelhőből és tartottam szája elé. Egy halvány mosoly után ajkai ketté váltak, én pedig enyhén érintve szája alsó felét megetettem. Persze beleborzongtam, de mázlimra nem vette észre. Még az hiányozna, hogy rájöjjön, mennyire tetszik... Akkor aztán végleg eltemethetnéd magad, Park Jimin, csak kiröhögne és itt hagyna. Vagy talán mégsem?
- Most te jössz. - tépett le ő is egy darabot, amit kisebb golyóvá formált kecses ujjaival és számba adta. - Egyébként tényleg finom.
- Aira?
- Tessék, Jimin?
- Tudom, hogy más kultúrában nőttél fel, de nem tudom....
- Mit nem tudsz?
- Hát... szóval... hogy... vannak dolgok amik itt.... mást jelentenek. Azt hiszem. - vakartam a tarkóm vörös fejjel. Persze, miért is ne hoznád magad zavarba, hülye barom!
- Mire gondolsz?
- Például, amikor összeborzoltam a hajad. Ha az arcod simogattam volna meg, az mást jelentett volna. Te azt mondtad, neked semmi érdekeset, gondolom mert a spanyolok közvetlenebbek, de itt.... Szóval itt az szokta megsimítani a másik arcát aki...
- Aki? - nézett rám kíváncsian csillogó szemmel. - Valaki öljön meg itt helyben, meg akarok halni a szégyentől. Mi a frászt mondjak, hogy ne értsen félre? Ha azt mondom, a szerelmesek, azt hiszi hidegen hagy, ha azt mondom hagyjuk, bepipul, mert nem fejeztem be a mondatot rendesen.
- Akik közel állnak egymáshoz. És itt fiú és lány ritkán áll egymáshoz úgy közel, hogy nem járnak. Szóval... itt a párok csinálják ezt, és túl intimnek hatott volna, ha akkor és ott megsimogatom az arcod, azt hiszem. Nem akartam, hogy félreérts.
- Ezt akkor és ott el is kerülted azzal, hogy nem tetted meg. Nem értem, most miért magyarázkodsz.
- Tudod, az, hogy megfogtad a kezem.... itt az is sokat jelent.
- Mint ahogy ott is, ahonnan én jövök. A családtagok, a párok és a legjobb barátok szokása. Már persze barátság esetében két fiú nem fogja meg egymás kezét soha. - nevetett.
- De te megfogtad a kezem. - néztem rá kerek szemekkel, kicsit talán a remény is megcsillant bennük.
- Valahogy rá kellett vennem téged, hogy utánam fuss.
- Reggel pedig, amikor megpusziltál... az is olyan, mint kéz a kézben járkálni.
- Igen, erről is kaptam ma már felvilágosítást. - bólint halál nyugodtan.
Vállat von, faarccal bólogat? Tényleg ennyire nem érdeklem? Tényleg nem tudja, miért vagyok itt vagy hogy miért beszélek erről? Hogy is tudná Jimin, ha egyszer nem mutatod ki neki... Ne legyél már ekkora barom és környékezd meg, te szerencsétlen, vagy azt akarod, hogy rád unjon?!
- Nem.
- Mit nem?
- Csak elgondolkodtam, bocsánat! Tudod, én....
- Megfogtad a kezem kifelé jövet, igen, tudom, feltűnt. - mosolyától maradék önkontrollom nagy része elszállt, épp csak annyi maradt, hogy ne csókoljam meg ott helyben.
- Princess, nagyon tetszel nekem.
- Rájöttem az előbbi makogásodból. Tessék, egyél! - nyomott újabb falatot a számba, immáron vagy a tizediket.
- És láthatóan pont annyira hidegen hagylak, mint a kórházban, meg a BigHit előtt.
- Nem hagysz hidegen, Jimin, csak nem tudom, mi hogy működik ezen a téren.
- Ezt meg hogy érted?
- Ne vágj ilyen értetlen fejet, ijesztő vagy! És különben sem értem, hogy mi nem érthető az előző mondatomban.
- Még nem volt barátod?
- Nem.
- De hát ez lehetetlen! - kiáltok fel meglepetésemben, mire a kietlen utcán sétálgató madarak elijednek. - Mármint, miért? Hogy lehet, hogy még senki sem akart a fiúd lenni?
- Ezzel nem volt baj, csak engem nem érdekeltek, tudod, nem rajongtam az egoizmusukért, meg a macsó stílusukért, márpedig Spanyolországban csak olyanokat találsz tizenhárom éves kortól felfelé.
- Na és az itteniek?
- Itt félnek tőlem az emberek. Az osztálytársaim méternyi távolságot tartanak tőlem, mert számukra túl furcsa vagyok, ahogy Domnica is.
- Ha én lennék az osztálytársad, biztos, hogy nem hagynálak békén.
Válasza összvissz egy erőtlen mosoly volt, mintha nem hinne nekem. Tényleg ennyire más lenne? 



Aira POV.

- Ha én lennék az osztálytársad, biztos, hogy nem hagynálak békén. - Csak mert még nem ismersz. - Nem hiszel nekem?
- Nem ismersz még, nem tudod, milyen vagyok, így nincs alapja a mondatnak.
- De van.
Nekitámaszkodott egy pad hátuljának és cipőjét kezdte vizslatni. Nem tudtam válaszolni, nem igazán értettem, mire alapozza az előző mondatát, így csak mellé dőltem és vártam, hátha beszélni kezd.
- Tudod... Nem is értem miért, de... Amikor láttam, hogy az a csaj bántott téged, én nagyon ideges voltam. Nem azért, mert sportszerűtlen tett volt, vagyis inkább nem csak azért, hanem... Szóval... Vannak azok a kamerák az aulákban.
- Igen, láttam őket.
- Hazudtam neked. - fordult felém hirtelen egész testével, arcán félelem és sajnálat keverékével. Nem mintha nem tudtam volna... De miért?
- Értem.
- Én... Izé... Figyeltem az embereket, ahogy bemelegítettek, mert ugye látszik, ha túl könnyen veszi valaki a dolgot és nem melegít, az olyan ember meg nem jó munkaerő. És persze vannak azok, akik nagyon izgulnak és végigmelegítik a várakozási időt. Ők sem a legmegfelelőbbek egy olyan munkára, mint a miénk. Szóval a lényeg igazából az, hogy, próbáltam kiszűrni azokat, akikre érdemes is odafigyelni, mert a többire minek pazaroljam az időmet, meg az energiámat, és.... Össze-vissza beszélek, igaz?
- Ami azt illeti igen, de folytasd nyugodtan, majd csak eltalálsz a végére. - mosolyogtam rá, mire elvörösödött.
- Arra akarok kilyukadni, hogy láttalak titeket, meg ahogy egymást csipkeditek, imádkoztok, bemelegítetek, nevettek és olyan érdekesnek tűntetek... Meg azért látványnak sem utolsó a csapat, hasonló az alakotok, a magasságotok, jó alap vagytok egy idol csoporthoz, és... Érdekeltetek. Kíváncsi voltam, miről beszélgettek, ezért mentem ki. Igazából titeket figyeltelek a jelentkezők közt. Sajnálom, hogy hazudtam. - hajolt meg a kelleténél kicsit talán nagyobb hévvel.
- Mélyen megtisztel, hogy felfigyeltél ránk, de legközelebb nyugodtan gyere oda, nem harapunk.
Vigyorogva egyenesedett ki.
- Ilyenkor azt szokás mondani, hogy megbocsájtok.
- Ez esetben megbocsájtok. - nevettem el magam.
- Miközben hallgattalak titeket, rájöttem, hogy bár nincs leader köztetek, mégis te vagy az, aki rendezi a többiek viselkedését. A nővéred meg azt intézi el, hogy legyen bennetek lendület és bátorság. Mindenkinek van valami feladata, igaz?
- Igen, és a miénket ügyesen fel is ismerted. Nana a ruhákért felelős, Hye segít a tanulásban, Cha választ nekünk dalokat, Sora intézi a fellépéseket és közösen koreografálunk és írunk dalszövegeket.
- Jól hangzik, és működőképesnek is tűnik.



Jimin POV.

- Jól hangzik, és működőképesnek is tűnik. - Miket zagyválsz itt össze? Térj már a lényegre, ha így haladsz, teljesen eltereled a figyelmét! - Az én szemem valahogy mégis téged talált meg.
- Mert rossz a szemed. - Mi van???? Hogy lehet ilyen lazán elterelni a témát?...... Ennyire hidegen hagynám? Jesszus, dehogy, ő maga mondta hogy érdekled, te ökör! - És... Mit gondolsz arról... amit mondtam? - El ne merj vörösödni!!
- Mire gondolsz?
- Hát, arra, hogy... - Ez ciki lesz, ez ciki lesz, ez nagyon ciki lesz így.
- Gyere hintázzunk!
- Mi?
- Na, gyere már! - kezemet megragadva kezdett maga után húzni, én meg azt sem tudtam, mit reagáljak.
Hiszen az előbb még azt magyaráztam neki, hogy ez itt mást jelent, most meg... Úr isten, fogja a kezemet! Most miért fogja a kezemet? Csak tudnék végre kinyögni egy értelmes mondatot.... Meg kell kérdeznem, meg kell kérdeznem, meg kell kérdeznem. Miért mantrázok én mindig magamban?
- Én löklek. Mehet?
- Mehet.
Igyekeztem minél nagyobbakat taszítani a hintán, hogy kicsalhassak egy kis nevetést Airaból, és képes lettem volna helyben szétolvadni, mikor végre meghallottam kristálytiszta kacaját, de egyre feszültebbé tett, hogy többszöri próbálkozásra sem sikerült rendesen elmagyaráznom neki, mennyire megfogott. Megállítottam, de nem engedtem kiszállni, vállára tett kézzel sétáltam körbe és guggoltam elé.
- Figyelj, nekem minden bátorságomra szükségem volt, hogy azt mondhassam, tetszel, most is ki akar ugrani a szívem, úgyhogy, ha esetleg reagálnál valamit, akár negatívan akár pozitívan azt hiszem megkímélnél egy szívrohamtól. - hadartam el egy szuszra, de csak összeszűkült szemekkel nézett.
- Ne haragudj, de ebből most semmit nem értettem, ha megtennéd, kérlek, hogy elismétled lassabban, akkor azt hiszem válaszolni is tudnék.
Hülyegyerek, Aira nem koreai, esélyt sem adsz neki hogy felfogja mit pofázol, ha hadarsz.
- Szeretném tudni, tetszem-e neked, akár csak egy kicsit is, mert lassan szívrohamot kapok, annyira izgulok a rólam alkotott véleményed miatt. Vagyis inkább azért, mert nem tudom, pedig nagyon szeretném. - néztem mélyen a szemébe.



Aira POV.

- Figyelj, fghdfbgfjzlzdws loápoém bbserklsdéártwdayvfhtr nnhgkiuéggerv vcngulouluzjzhnhfhrthbfdgf.
Hogy mi?
- Ne haragudj, de ebből most semmit nem értettem, ha megtennéd, kérlek, hogy elismétled lassabban, akkor azt hiszem válaszolni is tudnék.
Pillanatnyi csend után, minden bizonnyal újrafogalmazva mondanivalóját, ismét beszélni kezdett.
- Szeretném tudni, tetszem-e neked, akár csak egy kicsit is, mert lassan szívrohamot kapok, annyira izgulok a rólam alkotott véleményed miatt. Vagyis inkább azért, mert nem tudom, pedig nagyon szeretném.
Szemembe nézett, még közelebb is húzódott egy picit, én pedig elvesztem tekintetében, akárcsak előző nap a zsűri előtt, aztán JunSeonál, amikor színtiszta undorral átitatott arccal méregette villogó szemmel a kedves dokit, és mikor édesen koncentrálva, kidugott nyelvvel varázsolt cukorfelhőt egy fapálca köré. Szívem szerint megcsókoltam volna, de mivel négy év alatt egyszer sem találkoztam csókolózó párral Seoul utcáin, nem mertem megtenni. Helyette elmosolyodtam és szemtelenkedni kezdtem.
- Ennyire érdekel a véleményem?
- Nem is tudod, mennyire.
- Ez esetben, ha legyőzöl ujjszkanderben, megmondom.
- Vigyázz, kicsi spanyol, az ujjszkander koronázatlan királyával állsz szemben!
- Vállalom a kockázatot.